165 éve, 1853. március 6-án mutatták be Giuseppe Verdi Traviata című operáját Velencében. Az ősbemutató azonban hatalmas bukás volt, elsősorban a téves szereposztás miatt.
A Traviata – amelyet a Rigoletto és A trubadúr mellett az úgynevezett „népszerű trilógia” tagjaként tartanak számon – Verdi egyik leggyakrabban játszott operája. Verdi a romantikus opera egyik legnagyobb mestere, a Traviata életműve második nagy korszakának egyik legismertebb remekműve, amely ifj. Alexandre Dumas legnépszerűbb, A kaméliás hölgy című regénye alapján készült. Verdit a téma már a regény megjelenésének évében (1848) megragadta, az abból készült színdarab ősbemutatóját 1852-ben Párizsban látta. A zeneszerzőt magával ragadta Dumas műve, amelyről 1853 januárjában így írt* barátjának, Cesare de Sanctisnak: „Velence részére a Kaméliás hölgyet zenésítem meg, melynek címe talán Traviata lesz. Mai téma.”
Hamarosan maga is a téma feldolgozása mellett döntött, miután a velencei színháztól a Rigoletto sikere után újabb darab megírására kapott felkérést. Miközben A trubadúron dolgozott, ezzel párhuzamosan a Traviata zenéjét is komponálta, amelyet 1853-ra befejezett. Az opera szövegkönyvét – több művéhez hasonlóan – Francesco Maria Piave jegyezte. Verdi mindössze hat hét alatt komponálta és hangszerelte a művet.
Egyes zenetörténészek önéletrajzi ihletettségű műnek tartják a Traviatát. Ennek oka, hogy a mű keletkezésének idején volt apósa, Antonio Barezzi temérdek kirohanást intézett Verdi ellen
Giuseppinával, a „zaklatott életű” énekesnővel való, „botrányos” együttélése miatt. Azonban sokkal indokoltabbnak tűnik, ha a Traviatát Verdi kritikus hozzáállásával magyarázzuk a polgárság erkölcseit és a nők elnyomását illetően.
Verdi egyik legismertebb operáját 1853. március 6-án mutatták be a velencei Teatro Fenice színpadán, az ősbemutató azonban hatalmas bukás volt, elsősorban a téves szereposztás miatt. Másnap Verdi így írt barátjának, Emanuele Muziónak: „A Traviata tegnap este megbukott. Nem tudom, ki a hibás, én vagy az énekesek. Az idő majd eldönti.”
A kudarchoz a zenetörténet feljegyzése szerint a korabeli díszletek és jelmezek is hozzájárulhattak, az énekesek egy része ugyanis vonakodott saját korának jelmezeiben színpadra lépni. Érdekes, hogy a kritikusok ugyanakkor elismerésüket fejezték ki a Traviata „zenei és erkölcsi merészségéért”.
A milánói Gazetta Musicale így írt: „Élvezetes a zenei ötletek sokfélesége, a jellegzetes dallamvilág, illetve a szituációkhoz és az uralkodó érzelmekhez alkalmazkodó recitativók intelligens alkalmazása. Meglepő e mesteri opera művészi egysége, amely a drámát és a zenét olyan egyedi formába gyúrja össze, hogy csak lankadatlan figyelem mellett lehet a maga teljességében értékelni.”
A nem túl kedvező fogadtatás miatt Verdi átdolgozta a művet, és a cselekmény idejét 1700-ra tette át. Ebben a formájában az opera egy évvel később, 1854. május 6-án Velencében, a Teatro San Benedettóban hatalmas sikert aratott. Bár ma ez az egyik legnépszerűbb Verdi-opera, a mű csak lassan terjedt el az európai színházakban. A magyarországi bemutató 1857. november 10-én volt.
Giuseppina Strepponi szerint Verdi így vélekedett az operáról: „A csodálatos hang és az érzékeny előadásmód nem elegendő ahhoz, hogy korunk operaköltészetét megértessük. Az ének, az előadás, a zene, a jelmezek és a díszlet együttes hatása kell! A mű csak így érthető a maga teljességében!”
Emlékezetes esemény volt a zenemű életében, amikor Verdi születésének 100. évfordulóján (1913. október 10.) Arturo Toscanini a Traviata (és a Falstaff) felújítását vezényelte Busseto városának színházában.
A 20. század egyik legnagyobb Violettája Maria Callas világhírű szoprán volt, aki a szerepet az 1950-es években hatvan előadáson alakította a legnagyobb tenoristák társaságában, a világ legrangosabb színpadain.
Minden idők egyik legfelkavaróbb szerelmi történetét a színház, a zene és táncszínházi produkció mellett több alkalommal filmen is feldolgozták.
*Pekó Zsolt – Rideg Orsolya: Traviata, Kossuth Kiadó
