„Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié.” Ezen a héten a 148 éve született Ady Endre versét ajánljuk.
Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, a politikai újságírás egyik legmeghatározóbb alakja. A Nyugat vezéregyénisége, a magyar irodalom „Muszáj-Herkules”-e, a Léda- és a Csinszka-versek, az istenes versek, a háborúellenes és a politikai versek, a magyar ugar-versek sajátos szimbolizmusú művelője. Kortalan, maradandó, örök, áll Ady Endre Szeretném, ha szeretnének című kötetének ajánlójában.
Az 1909-ben megjelent kötet versei a költő hullámvölgyében keletkeznek, bár a Nyugatban szakmai kollégákra talál, magányossá válik, egyre inkább elidegenedik kedvesétől, már saját maga előtt is zsákutcának tűnik a Léda-szerelem. Önmagát igyekszik igazolni, miközben vágyakozik: „De, jaj, nem tudok így maradni, / Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak, / Hogy látva lássanak.”
Ady Endre, akinek nagyszabású lírája forradalmasította a 20. század magyar költészetét 1877. november 22-én született Érmindszenten és 1919. január 27-én halt meg Budapesten.
ADY ENDRE: SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE…
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
(1909)
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
(1909)
