„Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod. / S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot, / aki – nagy utazó!” Egy fiatal szív érzelmekben gazdag, tapasztalt gondolatai. Ezen a héten Arthur Rimbaud „álomlátta” téli versét ajánljuk mindenki figyelmébe.
Lehet, hogy ennek a költeménynek egy pillanatnyi vízió volt a szülője. Az bizonyos, hogy ő maga sokkal inkább átadni akart vele, mintsem elvenni, és egy kis huncutsággal megszínezve közös utazásra invitál: „Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban / utazni jössz velem.” Csak természetes volt, hogy saját korszakában Arthur Rimbaud meglepő játékának nagy hatása volt. A fiatalsága ellenére sokat megélt és tapasztalt költő szenvedélyben, függőségben és botrányokban gazdag életének minden pillanatát áthatotta tehetség. 1911-ben a Nyugatban így írt Rimbaud-ról Szabó Dezső:
„Milyen szavakat, milyen formát fog találni ez a gyermek (irodalmi pályáját 20 éves korában fejezi be), hogy hipertrofikus bizarr énjét kitombolhassa? Mert nála a művészet is – mint a hasis, az alkohol, az óriási kóborlások, a kalandkergetés – keresése valaminek: amiben végtelenül, korlát és kijózanodás nélkül áradhasson. Ezeknek az abszolútra, végtelenre üzekedő lelkeknek művészet, ópium és alkohol mind metafizika és vallás. És ezeknek a szavaknak és formáknak a lehetetlenségig egyénieknek kell lenniök, hogy csak az ő társtalan, rendkívüli énjének legyenek sajátos kifejezői.”
ARTHUR RIMBAUD: ÁLOM, TÉLIRE
Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
csókok fészke pihen.
Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
s fekete farkasok hadát.
S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki – nagy utazó!
(Szabó Lőrinc fordítása)
