„Mint elejtett fél szó, / csendben forgolódó, / kiből senki nem ért, / én, magamat mondó, / helytállók az egészért.” Ezen a héten a 45 éve elhunyt Déry Tibor versét ajánljuk.
Déry Tibor verseit sokáig csak az író leglelkesebb hívei és az irodalomtörténészek ismerték. Neve lassan kezdett felmerülni a költészettel kapcsolatban, azonban ma már egyre inkább elismerjük és megismerjük a Szerelem és a Képzelt riport… szerzőjének egy másik, a költő arcát is.
Először 1937 októberében az Újságban jelent meg, ahogy a Felhőállatok című verseskötete is jelzi, a harmincas évek lírai termésének záró költeménye tárgyi és életrajzi vonatkozást is tartalmaz: „folytatja a művészi önmeghatározásnak azt a gondolatát, amelyet a Birtokban felvetett, s amely ezúttal A befejezetlen mondat egyfajta ars poeticájának is felfogható”.
Déry Tibor 1894. október 18-án született Budapesten és 1977. augusztus 18-án hunyt el Budapesten.
DÉRY TIBOR: MINT ELFELEJTETT FÉL SZÓ
Forgolódik a szó,
mint a beteg testrész,
ágyban a rossz alvó,
székén a virrasztó,
ki magára már nem néz.
Minden szó csak fél szó,
Minden egész két rész,
magát továbbosztó,
ragályként eloszló,
szájból fülbemászó vész
Mint elejtett fél szó,
csendben forgolódó,
kiből senki nem ért,
én, magamat mondó,
helytállók az egészért.
Magamat éneklő,
önbüntető botos,
szegényjogon perlő,
egy dörgő, nagy felhő
szélén ülő ostoros.
Egyik felem perlő,
másik felem védő,
megnövök s lerogyok.
Ki mondott ki, félő,
félig elvetélő?
Kimondhatatlan vagyok.
(1937)
