„A szavak pedig, a szavak, a rosszul táncolók, / tovább mossák a partot s nőttön-nő a zavar / és a képmutatás.” Ezen a héten a 124 éve született Déry Tibor versét ajánljuk.
A budapesti nagypolgárság jómódú köréből lépett ki a forradalmi irodalmi színtérre. Fordulatos életpályája során volt tisztviselő, bolti szolga, bélyegkereskedő, nyelvtanár, fényképész, újságíró. Déry a magyar avantgárd egyik költőjeként vadul hangzó, szabad gondolattársítású szabad versekkel kezdte.
Hol élesebben politizált, hol általános emberi eszmények szolgálatában állt, de mindig a társadalmi visszásságokat bírálta. Itthon vadul hangzó, szabad gondolattársítású szabad versekkel jelentkezik. Azonban szabad verseiben Déry nem öncélúan nyilatkozott, sokkal inkább mások nevében: „egymás vállán ülnek és alaktalanul / lefelé csorognak. Azonban hallgatnak / a megszólítottak.”
Déry Tibor 1894. október 18-án született Budapesten és 1977. augusztus 18-án hunyt el Budapesten.
DÉRY TIBOR: VERS
Fáradságosat, nagyot és boldogtalant
alkotott az ember. S szemlét tartani
színtelen birtokain, melyek ferdén eldűlnek
szenvedélye szelében, s megszólaltatni őket
ujjai alatt mint betűit a vak,
olykor felkel s szavakat
mond melyeket nem ért s melyek mint a habok
egymás vállán ülnek és alaktalanul
lefelé csorognak. Azonban hallgatnak
a megszólítottak.
S e csönd egyre nyomasztóbb,
s oly tömörré lett már, ahogy múlik fölötte az idő,
hogy a körben ülő természet megütközik és fényt vált,
s ti ott fenn, szelíden ődöngő csillagok!
ti ragyogó és hatalmas lények, ti teljesek!
ti is megrendültök és fénykoszorútok
csörögve széthull mint az őszi lomb.
A szavak pedig, a szavak, a rosszul táncolók,
tovább mossák a partot s nőttön-nő a zavar
és a képmutatás.
Hogy pedig el ne merüljünk
a gazban amely az elhallgatott válasz
fölött sárgán kinő és gorombán
dörögve már befutja a teret
s hogy kibékítsük – szerényen mint az alacsonyak
a feszengő mindenséget melynek dallama
romlandóbb a virágnál: ideje lesz
csöndesebbnek lenni s meghajolva
felvenni képét ama gyermeknek
ki hatalmas anyjához este hazatér
s elsimul benne mint avarban a levél.
(1934)
