„Egyszer majd elrepülnek álmaim, / Mint könnyű felhők a vihar után” Ezen a héten 62 éve elhunyt Erdős Renée vallomását ajánljuk.
“Erdős Renée verseit olvasva az emberek összecsapták a kezüket, a nők nyíltan felháborodtak és titokban irigyelték. Az írók külön szabad világában élt, nem függött előítéletektől, merhetett és mert igazat mondani. Még az igaznál is igazabbat. Mert örült saját maga merészségének, büszkélkedett vele önmaga előtt is” – olvasható Schöpflin Aladár kritikájában, aki szerint Erdős elfogadta az erotikusan fűtött asszony szerepét, élvezte is azt, csakhogy ezzel elárulta a nők szerelmi titkait.
„Egyszer megnyugszom és erős leszek”, írja ez az erős asszony, Erdős Renée, aki annak ellenére, hogy nőiességének kibontakozásáért, elfogadtatásáért, boldogságáért és megvalósításáért küzdött egész életében, és olyasmit is meg mert fogalmazni, amit korában csak kevesen, akkor is suttogva, írói sikerekben gazdag élete nehéz magánélettel párosult. Romantikában, szenvedélyben, nehézségekben teli életének utolsó éveit a zsidóüldözés és saját magánéleti problémái miatt egyedül, szerény körülmények között töltötte, 1956. július 9-én hunyt el.
ERDŐS RENÉE: EGYSZER MEGNYUGSZOM…
Egyszer megnyugszom és erős leszek
S majd könnytelenül járom az utat.
És tűz, víz, nap, zivatar közepett
Vidáman hordom vándorbatyumat.
Egyszer majd elrepülnek álmaim,
Mint könnyű felhők a vihar után
S zaklatott éjek látomásain
Szendergő lelkem föl nem sír talán.
Szivem falán egyszer majd rést nyitok,
Mert makacsúl véd múlt emlékeket.
S kiszórok onnan minden lim-lomot,
Fakó babér – és rózsalevelet.
Egyszer majd olyan egyedűl leszek,
Hogy elfelejtek időt és napot.
S a lét szárnyán czikázom csüggeteg,
Miként az űrben bolygó csillagok.
S távol lesz tőlem: múlt, jövő, jelen –
Távol a zaklató álmok, a vágy –
S a nagy éjben kialszom hirtelen,
Mint egy ismeretlen, fáradt világ.
