„Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv. / Átitat mindent a lényéből áradó. / Ha visszanéz, párás szemembe néz át. / Az őszelő, fényétől lassan fáradó.” Ezen a héten 55. születésnapja alkalmából Tóth Krisztina versét ajánljuk.
„Hiába másoltam a többieket, mindig fáziskésésben voltam a másolás miatt. De életfeltétel volt a beolvadás, azért másoltam szorgosan mindenkit. Ha nevettek, nevettem, bár nem igazán értettem, min nevetnek, és megkönnyebbültem, ha nem kellett beolvadni. De a közösség nem szereti a külön lézengőket, és mindig odajött egy jó szándékú felnőtt, hogy hát te meg mit szomorkodsz itt egyedül, miért nem játszol a többiekkel? Azért nem játszottam, mert nem értettem a játékszabályokat. Ez valójában még most is így van, de elég sok mindent elsajátítottam a létezés muszájos dolgaiból” – vallotta Horváth Csabának a Reptéri nyúl című kötetben.
Tóth Krisztina egyik legnépszerűbb írónk, számos verseskötete, regénye, novelláskötete és gyerekkönyve jelent meg magyar és idegen nyelven. 2020-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta. Versei a női lét előrehelyezésével teret engednek a lírai szubjektumnak, nem egyszer ugyanazokat a költői gesztusokat alkalmazva.
Tóth Krisztina 1967. december 5-én született Budapesten.
TÓTH KRISZTINA: SZERELMESVERS
Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv.
Átitat mindent a lényéből áradó.
Ha visszanéz, párás szemembe néz át.
Az őszelő, fényétől lassan fáradó.
Mindig is lenyűgözött a lényén átsugárzó.
Otthonosság, ha lehet így, mikor a zebrán.
Megy át, mikor a sárga fényben játszó.
Úton ha megy, eső csíkozta membrán.
Szerdán fogorvos, lombgyökér nő az álom.
Mélyén, ott is a lényéből áradó.
Fény, fény, a rothadó erdőt látom.
Mindig is lenyűgözött a mindent átható.
Pusztulás, rothadó fogai közt feküdni.
Erdő lehet, csalóka évszak fénye.
A lombszűrőn át lent az álom mélye.
Ahogy a fényt az úton összegyűjti.
