„ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka, / s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja / önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.” Ezen a héten a 17 éve elhunyt Faludy György gyönyörű versét ajánljuk.
Faludy kiváló formaművész, a szonett, a ballada mestere, hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés, ahogy a téma megkívánja. 1966 óta írta és folyamatosan számozta szonettjeit.
Könnyűnek nevezte szonettjeit, s valóban azok, hiszen „csupán” az élet értelméről, a múlandóságról, a rengeteg ellentmondásról és a maradandó értékekről szólnak e csodálatos képek és látomások – „egy csendes, mohó néző” vallomásai, amelyekben állítja: „Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.” De hogy milyen lesz ez a távolabbi jövő azt már ma is éljük és átéljük. Az biztos, Faludy jóslata bevált.
Faludy György 1910. szeptember 22-én született Budapesten és 2006. szeptember 1-jén hunyt el Budapesten.
FALUDY GYÖRGY: A TÁVOLABBI JÖVŐ
Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.
A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak,
és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek
mind elporladnak néhány százezer év alatt.
Pár millió esztendő múlva, új csillagképek
alatt szelíd fejével kibujik a moszat,
ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet
variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak
születnek s egy merőben különböző embernem.
Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,
gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,
ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,
s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja
önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.
(Budapest, 1994)
