„Aludtam. És fölébredtem pihenten. / Hogy este mit kivántam, – elfeledtem.” Ezen a héten a 94 éve elhunyt Gárdonyi Géza gyönyörű versét ajánljuk.
Az irodalmi közvélemény két szélsőséges képet formált s őrzött sokáig Gárdonyiról. A lázadó, majd a kiábrándult emberét, az igényes és a könnyelmű alkotóét, kinek pályája is felemás módon alakult. Szerény megjelenése, szikár testalkata, kissé mindig szomorkás tekintete mögött életkedv, jóindulat, szeretet rejtőzött. A befelé mosolygó, harmóniát kereső ember révedező tekintete megfontoltságot, kutató bölcsességet, belső érzékenységet mutat: „Mert csakegy az, ha egyszer elaludtam, / és alszom mélyen-mélyen, öntudatlan, / fejem akár nyugoszik egri párnán / akár a sötét Halálnak a vállán, – / ha egyszer alszom, alszom: nem vagyok.”
Nem nehéz Gárdonyi-verset választanom, azaz nehéz, hiszen mindet ajánlanám. Gárdonyi költeményei nem számíthatók a 20. századi líra reprezentatív darabjai közé, azonban eredetiségük egy-egy ügyesen időzített csavar, rím, néhány őszinte vallomás és szellemesség felemeli a nagyok közé. Nem csoda, hogy a Nyugat mint jelentős költőt tartotta számon. „De Gárdonyi a maga útjain járó, mindentől és mindenkitől független lélek volt, egész a különcködésig. Ösztöne arra hajtotta, hogy konzerválja magát úgy, ahogy fiatal korában kifejlődött a lelki világa” – írja róla Schöpflin Aladár 1922-ben a Nyugatban.
Ezen a héten az 1922. október 30-án elhunyt Gárdonyi Géza versét ajánljuk.
GÁRDONYI GÉZA: EGY ESTE
Egy este fáradtan, elbágyadottan
aludni tértem remete-lakomban,
s amíg reám ereszkedett az álom,
az volt egyetlen bús gondolatom,
hogy bár ne lenne többé hajnalom!
Mert csakegy az, ha egyszer elaludtam,
és alszom mélyen-mélyen, öntudatlan,
fejem akár nyugoszik egri párnán,
akár a sötét Halálnak a vállán, –
ha egyszer alszom, alszom: nem vagyok.
Aludtam. És fölébredtem pihenten.
Hogy este mit kivántam, – elfeledtem.
A májusi nap átsütött a fákon;
méhnép döngött a harmatos virágon;
a fenyő üde illatot lehelt;
a kert alatt a kakuk énekelt.
Isten-atyám, ha a napom lejárt,
s én újra búsan hívom a Halált,
s ő álomitalt hozva megjelen,
– ha mondom is, hogy: csakegy énnekem,
óh költs fel, mint e tavasz-reggelen!
(1897)
