„Emelgetik a szárnyukat erőtlen, / Ágaskodnak s a zajt remegve hallják / És összezsibbadt, átfülő erökben / Sajogva kél az álmodott szabadság,” Ezen a héten a 127 éve elhunyt Guy de Maupassant gyönyörű versét ajánljuk.
Novelláiban és verseiben Guy de Maupassant egyedi és lenyűgöző képet mutat a 19. századi francia életről. Termékeny szerző volt, karrierje során több mint 300 novellája jelent meg. És ha úgy gondolnám, hogy ez sok, akkor még nem számítottam regényeit, költeményeit és kreatív irodalmát, újságcikkeit.
»Ha valamikor elég híres leszek ahhoz, hogy a kíváncsi utókor érdeklődjék életem titkai iránt – írta Maupassant – akkor a puszta gondolata annak, hogy azt a homályt, amelyben szívem tartom, megvilágítja majd mindenféle nyomtatott közlemény, leleplezés, célzás, magyarázat – kimondhatatlan gyötrelmet kelt bennem és csillapíthatatlan haragot.«
Guy de Maupassant 1850. augusztus 5-én Tourville-sur-Arques-ban született és 1893. július 6-án Párizsban hunyt el.
GUY DE MAUPASSANT: A VADLUDAK
Elhallgat a madár is, minden alszik,
Fenn szürke ég, lenn hófehér, kihalt sík.
Fekete hollók, sok zord éji folt,
Vájják a hó jegét nagy csőreikkel.
Egyszerre fönn az égen zaj rikolt,
Lármázva jő, vadlud-csapat tünik fel.
Mind nyult nyakakkal megriadva rebben,
Mint a kilőtt nyíl egyre sebesebben
S szárnyuk nyomán süvölt a levegő.
A bús zarándokraj merengve szárnyal
Erdőkön, ólmos óceánon által
És a vezérük olykor tűzbe jő,
S serkentve röptük felzúg sírva, fájón.
A karaván szétgombolyul elül,
Mint két szalag s egyszerre szétterül
Szárnyas háromszögük a láthatáron.
Lenn háziludak csapata zajog.
Lomhán topognak, lábuk összedermed,
Terelgeti egy rongyos, árva gyermek
És lassan ingnak, mint nehéz hajók.
Figyelnek a bucsúzó kósza neszre,
Fejük kinyújtják s nézik, egyre nézik
A vadludak iramló szökkenésit
És vágynak ők is szállni messze-messze.
Emelgetik a szárnyukat erőtlen,
Ágaskodnak s a zajt remegve hallják
És összezsibbadt, átfülő erökben
Sajogva kél az álmodott szabadság,
A lanyha partok messze tájak álma,
A hómezőn riadt vággyal sivítnak
S jajongva, a bús égre kiabálva
Soká felelnek tűnő társaiknak.
(fordította: Kosztolányi Dezső)
