„És zenedei növendékek, / Mind, mind a koldust hogy meglátta, / Azonnal a zsebébe nyult, / A krajcár gomba-módra hullt” Ezen a héten a 153 éve született Heltai Jenő humorral átszőtt versét ajánljuk.
„Szemérmes, félénk és ügyetlen fiú voltam, eleinte semmi hasznomat nem látták és a harmadik héten ki akarták tenni a szűrömet.”
Heltai Jenő könnyed, szellemes írásai, a nagyvárosi lét jellegzetes alakjait, hangulatát megörökítő romantikus-ironikus versei hamar népszerűvé tették. Ahogy Hegedüs Géza írja: „Heltainak kiapadhatatlan a mesélő fantáziája, élete minden korszakában ontotta a fordulatos történeteket, minden mondanivaló történet formában jutott az eszébe, mintha Jókai mesélő képzeletét örökölte volna Jókai derűjével együtt.”
Heltai Jenő Kossuth-díjas magyar író, költő, újságíró, dramaturg 1871. augusztus 11-én született Budapesten és 1957. szeptember 3-án hunyt el Budapesten.
HELTAI JENŐ: A KOLDUS
Már gyakran izgatott a kétség,
Hogy Budapesten, mely nyomorban oly dús,
Ahol kevés a fény, sok a sötétség,
Mennyit keres átlag egy koldus?
Egy koldus, aki nem templom előtt,
De forgalomban gazdagabb helyen,
Úgy délután, mint délelőtt
Egyforma szorgalommal van jelen,
S oly buzgalommal, amely nem lohad,
Gyűjti a krajcárokat.
Egy téli délután,
Mikor unottan és bután,
Semmittevésben elmerülten,
Munkát hajhászó lázban,
A kávéházam ablakában ültem
És megírható témákra vadásztam:
A véletlen, a költők kegyes atyja,
Egy koldust állított az ablakom elé.
A szívem megdobbant belé!
Most megfigyelem ezt az embert, végig.
Egyúttal mindjárt, papíron,
Körülményesen megírom
Mindazt, mi körötte történik.
A koldus ott állt szépen,
Ahogy a képeken festik,
Kalappal kezében,
Négy órától estig.
Az, aki elhaladt előtte,
Leány vagy asszony, barna, szőke,
És férfi, ifju, gyermek, agg,
És kisurak és nagyurak,
És biciklisták, gyalogjárók.
És képviselők, grófok, bárók,
És tanítók és tanarak,
És bölcsek úgy, mint szamarak,
És fűszeresek és soffőrök,
És katonák és pénzügyőrök,
Államvasúti ellenőrök
És vívómesterek, vivőrök,
És lakatosok, szűcsök, pékek,
És zenedei növendékek,
Mind, mind a koldust hogy meglátta,
Azonnal a zsebébe nyult,
A krajcár gomba-módra hullt
A Danaidák kalapjába,
Mely maradt mindvégig üres,
Mivel a pénzt a koldus, az ügyes,
Egy őrizetlen pillanatba
Zsebébe rögtön bécsusztatta.
Így koldult ő az alkonypírban,
Percig sem szűnő türelemmel,
Én pedig ott bent verset írtam
És megszámláltam: ezer ember,
Leány meg asszony, barna, szőke,
Haladt el adakozóan előtte.
Világos volt az eset:
A koldus husz koronát keresett.
Éppen annyit, mint én,
Mert én azalatt versesen,
Keservesen,
A kenyeremet megkerestem szintén.
