„Ha úgy esik, hogy fáj a szíved / És megbicsaklik a karod, / És akkor hull alá erőtlen, / Mikor javában forgatod;” Ezen a héten a 74 éve elhunyt Ignotus gyönyörű versét ajánljuk.
„És amit kiad, milyen mentegetőzésekkel teszi! Talán nem szereti a verseit? – teszi fel a kérdést Babits Mihály, s azonnal válaszol is: – Ellenkezőleg: «azt hiszi, hogy tulajdonképp erre született». És lehet-e ezeket a verseket nem szeretni? Ilyen önmagunkba beélt élményeket, múltunknak, lelkünknek darabjait? De a józan, kissé megvető értelem mindennél erősebb Ignotusban. A szkepszis, mely minden dolgoknak végtére is hitvány mirevalóságát egy rezignált mosollyal intézi el, benne az ember, a költő legmélyebb élményeivel szemben is gúnyosan megáll.”
Talán ennyi elég is ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk a költő Ignotusra.
Akit “csak” Ignotusként emlegetünk, Veigelsberg Hugó 1869. november 2-án született Pesten (házassági anyakönyvi bejegyzései alapján november 17-én) és 1949. augusztus 3-án hunyt el Budapesten.
IGNOTUS: FILOZÓFIA
Ha úgy esik, hogy bánt a kétség
S az elméd szárnya csüggeteg,
Szemedre száll a nagy setétség
S a végtelentől vagy beteg ;
Borzadva kérded : minek élünk,
Honnan hová megy a világ,
S lelked egy megfejtő sugárért
Jajgat, sóhajt, eseng, kiált;
S ha oszt* ilyenkor általlátod,
Hogy semmit itt nem tudhatunk,
Hogy a világba betaszított
Értetlen állatok vagyunk —
Azért fejed búnak ne add
S pisztolyt se fogj, emberfia,
Van erre ír : egy jó szivar
Meg egy kis filozófia.
Ha úgy esik, hogy fáj a szíved
És megbicsaklik a karod,
És akkor hull alá erőtlen,
Mikor javában forgatod;
Ha álmodat megrontja vágyad
S a csók előtt lehűl heved,
Nyakadra jár, akit meguntál
S akit szeretsz, az kinevet;
Ha vigaszul elkerül a hit,
De babonául fölkeres,
S mikor kenyérért bőg a gyomrod,
Agyad sivár, zsebed üres —
Azért fejed búnak ne add
S pisztolyt se fogj, emberfia,
Van erre ír : egy jó szivar
Meg egy kis filozófia.
És ha bitangok bitorolják,
Mi téged illet, a helyet,
És ha herék eszik meg isszák
A borod és a kenyered,
És ha, hogy mást magasra vessen,
Posványba téged lök a sors,
És hogyha bűnéért apádnak
Véredomolva te lakolsz,
Ha elnyelt könnytül ég a torkod,
Fojtott sohajtul szád remeg
És lázadó düh tehetetlen
Vérrel hálózza be szemed —
Azért fejed búnak ne add
S pisztolyt se fogj, emberfia,
Van erre ír : egy jó szivar
Meg egy kis filozófia.
