„Kérdezzétek csak meg a köveket: / akarták-é ezt a históriát? / Faggassátok a földet, az eget: / Kellett nekik ez az iszonyúság?” Ezen a héten a második világháború kitörésének emléknapja alkalmából Jékely Zoltán felkavaró versét ajánljuk.
1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel elkezdődött a második világháború, amely mind méreteiben, mind veszteségeiben, mind máig tartó hatásaiban többszörösen meghaladta az elsőt. A hat évig tartó háború közel 60 millió embert pusztított el.
A háborút jellemző és elítélő verseiben Jékely Zoltán erős valóságérzése ellenére is a nem látható, nem megfogható metafizikus, lírai képekhez nyúl. A költő eltéveszthetetlenül egyéni hangon szólal meg a háború okozta szellemi, fizikai és lelki károkat bemutatva. A fájdalom, a kérdések felvetése a földnek és égnek szólnak, mintha ember nem tudna rájuk válaszolni: „Faggassátok a földet, az eget: / Kellett nekik ez az iszonyúság?” Majd a vers legvégén elítéli mindazokat, akik igent mondanak a háborúra: „Csak néhány ember szegi fel fejét, / s habzó szájjal, dühöngő-esztelen”.
JÉKELY ZOLTÁN: HÁBORÚBÓL
Kérdezzétek csak meg a köveket:
akarták-é ezt a históriát?
Faggassátok a földet, az eget:
Kellett nekik ez az iszonyúság?
Vegyétek sorra az állatokat,
kikkel egy-földön élünk idelent:
akartak-é ily szörnyű dolgokat?
Legfeljebb a hiéna mond igent.
Fogjátok vallatóra a Napot,
szólíttassék a négy örök elem,
Míg mélyből-magasból ránk nem zokog
a lelketrázó, óriási NEM!
Csak néhány ember szegi fel fejét,
s habzó szájjal, dühöngő-esztelen
hörgi világgá vad feleletét:
„Igen, igen! Én akartam, Igen!”
