„Hull a márciusi hó gomolyogva, / s az ég felé lebeg érzelmesen; / mintha egyetlen, roppant sírhalomra / szállongna, hogy befedje csendesen.” Ezen a héten a 39 éve elhunyt Jékely Zoltán márciusi ifjakra emlékező gyönyörű versét ajánljuk.
Jékely Zoltán líráját a modern, „nyugatos” vonások mellett apjától átvett és az erdélyi irodalmi hagyományból megőrzött érzelmi, nyelvi és formai értékek, elmélyült gondolatiság jellemezték. Befelé fordulásra hajlamosságát, komoruló világképét a hazai történelmi, politikai változásokkal együtt erősödött.
Az 1939-ben Baumgarten-díjat elnyert költő 1939-ben írt Márciusi hó című költeménye a tavaszt üdvözli, miközben felcsillan az elvesztett szabadság, az 1848-49-es események során elhunytak feletti gyász, a mindenkori elnyomó uralom, a múltat tisztelő jövőbe vetett hit: „S járván az elrendeltetésnek útját, / tán hihetik, hogy a véres babért / gonosz hatalmak sárba nem tapodják, / s nem tör fel majd lelkükből a Miért?”
Áprily Lajos fia, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó Jékely Zoltán költő, író, műfordító Nagyenyeden 1913. április 24-én született és Budapesten, 1982. március 19-én (néhány forrás szerint 20-án) hunyt el.
JÉKELY ZOLTÁN: MÁRCIUSI HÓ
Hull a márciusi hó gomolyogva,
s az ég felé lebeg érzelmesen;
mintha egyetlen, roppant sírhalomra
szállongna, hogy befedje csendesen.
Imé, az Ország télbe dermed újra
a vérbevert Szabadság ünnepén;
borzong az élők könnyes koszorúja
halott hősök mohásodó kövén.
Mert sok hős hamvad itt a halmok alján,
hol a szintből tünedez már a hant,
s kiontott vérükért nem vigasztalván,
gyötri a föld a sok boldogtalant.
Tetemüket meg nem fiatalítja
nők szépítője, márciusi hó,
örök-életüknek egyéb a titka:
Emlékezés, mely a szívben lakó.
Így élnek ők. A föld alól, a hóból
– akár a Victoria Regia –
feltámad és népe szivére csókol
emberöltőnként a sok dalia.
Az éjszakában dombhát és morotva
lángnyelveket vet a magasba ki;
ki szent ügyért testét a földnek adta,
a lelke láng lesz s fog még gyújtani!
Zúdulnak az idő molekulái
s reánk peregnek, mint a porhavak.
De lám, gázolják azok unokái,
akik termékenyítve porlanak.
S járván az elrendeltetésnek útját,
tán hihetik, hogy a véres babért
gonosz hatalmak sárba nem tapodják,
s nem tör fel majd lelkükből a Miért?
(1939. március 15.)
