A művészet és a valóság közti kapcsolatot, az élet valós problémáit és kérdéseit vetette fel. József Attila számára a költészet nem kizárólag önmegvalósítás, hanem szembesítés, kinyilatkoztatás és buzdítás.
Élete minden költői korszakában meghatározta és újrafogalmazta hitvallását, ars poeticáját. Erős szociális érzékenysége a társadalmi igazságtalanságokra, az elnyomásra tehetetlen gúnnyal és haraggal lázadt fel, 1937 tavaszán úgy érezte, „Nincs alku – én hadd legyek boldog!”. Ez a kiáltás a Szép Szóban jelent meg egy kényes történelmi időpontban, a fasizmus előretörése idején. A baljós időszak erősen rányomja bélyegét az amúgy is túlérzékeny költőre, kénytelen szembesülni azzal, hogy a művészet nem elég. A líra bár bemutatja és átnyújthatja a valóságot, mert „Szép a forrás – fürödni abban!”, ám az csak egy szelet, egy tükörkép, egy másolat, és nem a valóság. De József Attila lírája nem komor vagy sötét, van benne valami legényes, hetyke hang, derűs életérzés, néha kedves, fiatalos mosoly – még az Ars poetica című versében is.
József Attila: Ars poetica
Németh Andornak
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
(1937. február)
