Egy egyszerű vers valamiféle átható, ősi energiaforrással telve, szinte kényszerít, hogy daloljuk. József Attila gyermeki énjének víg kedélye, ami megjelenik az egyszerre játékos, lüktető és a valósággal szembesítő Kertész leszek című műben.
Különös utat jár be József Attila költészetében a természet megjelenése. A virág szimbóluma ellentétes tartalmat és szerepet mutat a világéval. Egy megfosztott világban, az élet utolsó szépségét és erejét mutatja, melybe, ha kapaszkodni már nem is lehet, az értékét megtartani még igen, így az elpusztuló világra „legyen a sírjára virág”. A Földet és annak jobb és szebb jövőjét (vagy annak reményét) ünnepeljük ezen a héten József Attila Kertész leszek című versével.
József Attila: Kertész leszek
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
1925. április
