„Verset irok hogy szórakozz / adjon kezet ki megmaradt / az irodalmi klikkeken / ez a versem is elakad.” Ezen a héten a költészet napját és a 118 éve született József Attilát ünnepelve, a magyar líra egyik legnagyobb alakjának művét ajánljuk.
„Élt és ebbe más is belehalt már, de oly mohón, egész fiatal erejének megfeszítésével senki sem rohant a pusztulás felé, mint ő. (…) Nem az élete volt elviselhetetlen, csak a róla magában kiformált szégyenítő, kínzó gondolatok, ahogy koponyája szétroncsolódását is megelőzte az agy bomlása; teste végül engedelmesen nyúlt el a tehervonat előtt, amely képzeletben már annyiszor eldübörgött felette. Képzelete mérgezte meg ifjúságát, nem a valódi viszontagságok. Hiszen a legküzdelmesebb években, a hányódás, éhezés időszakában áhítatos szonettek születtek a keze alatt, a Nyugat formaművészei ihlették, koldus volt, de hivalkodón a szépség koldusa; csak később a relatív nyugalom napjaiban szakadt fel és hatalmasodott el a megalázottság érzése, borult lelkére a külvárosi éj, a jelennél kínzóbb, mert legyűrhetetlen emlék” – írja Halász Gábor.
József Attila magyar költő, a magyar líra egyik legnagyobb alakja 118 éve, 1905. április 11-én született és 86 éve, 1937. december 3-án hunyt el.
JÓZSEF ATTILA: [Ó EURÓPA HÁNY REDŐ…]
Ó Európa hány redő
minden redőben gyilkosok
ne hadd hogy sirassam a lányt
ki két év mulva szülni fog.
Ne hadd hogy szomorú legyek
Lucie nővérem hazavár
a gyilkosokban félelem
s a félelemben a halál.
Verset irok hogy szórakozz
adjon kezet ki megmaradt
az irodalmi klikkeken
ez a versem is elakad.
Egy légy a tejben megfuladt
a tenger a hegyfokra jött
s egy teritett asztal uszik
a jóllakott habok fölött.
(1927. július 17.)
