„Ifjúságom, e zöld vadont / szabadnak hittem és öröknek / és most könnyezve hallgatom, / a száraz ágak hogy zörögnek.” Részvétünket és mély fájdalmunkat József Attila gyönyörű versével talán el tudjuk mondani.
József Attila jelentőségét és költői nagyságát éppúgy nem szokás kétségbe vonni, mint Adyét. Talán ezért merek egy mindenki által ismert, ám soha meg nem unható verset ajánlani ezekben a szomorú napokban. A végzetes veszteség, legyen bármikor, bárhol és bármilyen okból történő, mindig mély fájdalommal jár. Egy utazás, amely örömmel, felszabadultsággal járt együtt feldolgozhatatlan szomorúsággá, örök hiányérzetté és mély részvétté változott át.
József Attila még életében átélte a veszteséget, talán megérezte életének tragikus végkimenetelét, mégis a szeretet, ami átitatta minden gondolatát feloldja a búcsúzás merejét: „Talán eltűnök hirtelen, / akár az erdőben a vadnyom. / Elpazaroltam mindenem, / amiről számot kéne adnom.”
JÓZSEF ATTILA: TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN…
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
(1937. november)
