Juhász Gyula örökké helyét kereste a világban, minden érdekelte, ami elvágyódásában enyhülést hozott. A rá jellemző érzékenységgel és tiszta örömmel ír a 400 éve ismert tengerek istenéről elnevezett bolygó, a Neptunusz felfedezőjéről, Galileiről.
Feljegyzései alapján Galileo Galilei 400 éve, 1613. január 28-án figyelt fel a Neptunuszra, amikor elmozdult a Jupiter takarásából (tudósok szerint elképzelhető, hogy tévedett). Galieli éles nyelve és nyíltságra hajlamos nehéz természete miatt gyakran került bajba, és számos ellenséget szerzett magának, ami megkeserítette életét. Juhász Gyula a költészet varázslatával jelenítette meg a tudóst, és állította tükörképpé életét saját maga elé.
Juhász Gyula: Galilei
A börtön éjszakája várt reá
S a vakság éjszakája és e két éj
Fekete mélyén semmi fény, öröm már.
És mégis, ott is, lelkének szeme
A végtelenség pályáit kereste
És mégis, akkor is fönn járt a Holdban,
Melynek magányos ormait először
Ő pillantotta meg a földiek közt
És a Jupiter holdjait kutatta
És a Saturnus gyűrüjét vigyázta
S míg poroszlói a sötét sikátor
Egyhangú köveit rótták unottan,
Ő a szabad és boldog végtelennek
Örök ösvényein járt, egyedül
A magasságok mélységes mezőin.
Kopogtatott a titkok kapuin,
A hétpecsétes zárakat letörte
S érezte, hogy a rabság és a vakság
Szűkös, bús börtönébe lakatolva
Száguld a csillagok között az ember
Isten felé, a megváltó jövőbe,
Mégis mozog a föld! ujjongta ekkor.
(1928)
