„Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért / az ostoba gőg kalmártekintetét / gyanakvó pillák alól / s a nyálat, amit szemébe köp” Ezen a héten a nőket is ünnepelve Karinthy Frigyes költeményét ajánljuk.
A humorral, az ironikus megjelenítésekkel és szembesítésekkel Karinthy Frigyes mindent el tudott mondani. A férfi, aki a nőket nemcsak a filozofáló humor kivetítésén keresztül látta, de jól is ismerte testvérein, feleségein, szerelmein keresztül, megengedhette magának, hogy színt valljon, és férfitársaihoz szóljon. Nemhiába írt Babits Mihály mély tisztelettel Karinthy Frigyesről, mint íróról, mint költőről, mint gondolkodóról.
„Itt is híjával volt minden nagyképűségnek és ellensége minden modorosságnak; itt is a logikát kereste, a fogalmak tisztázását, a tiszta mondanivalót, melyet annyiszor eltorzít az író „egyénisége” és önmutogatása. ő figyelmeztetett hogy az igazi nagyoknak nincs is „egyéniségük”. Igazában puritán volt, s minden grimasza a grimaszok kicsúfolása. Mondatain szinte meztelenül jött át az amit mondani akart, s kíméletlen tudott lenni minden tetszelgéssel és cifrázással szemben. Talán ő volt legkomolyabb írónk.”
KARINTHY FRIGYES: FÉRFITÁRSAM
Férfitársam,
Ki rekedt susogással, közelhajolva,
Az uccán pénzt ajánlasz a nőknek,
Nyomorult
Te nem érzed a lehelleted,
Te talán nem is tudod, hogy a te
lehelletedtől vált bűzössé
a rózsakehely
És a kipattanó jázmin szerte a világon
Mit tettél boldogtalan, te nem tudod
Borzasztó
Te vagy az oka, hogy keserű lett
a boldog, csodálkozó nevetés
Miattad köpi ki undorral az édes
cseresznyét legörbülő szájunk,
mert mindegyikbe odapetézted
kukacodat,
Tőled tanulta meg a pipacs, hogy
pusztító mákonyt hord kelyhében
És a vipera, hogy a foga mérges,
Te adtál kést és bombát a szép kis gyermek kezébe,
Neked köszönheti a tiszta szomjúság,
Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért
az ostoba gőg kalmártekintetét
gyanakvó pillák alól
s a nyálat, amit szemébe köp
a fenevaddá dühített asszony
S a tőrt, amit szívébe vág
Neked az utálatos pirosítót
S a kéjpoklot hazudó szemfestéket –
Te rondítottad be Agricola édes ligeteit
S az édesen fütyörésző pásztorsípba
te dugtál recsegő kavicsot,
A szerelem tiszta esszenciáját, isten
ajándékát te mocskoltad ihatatlanná
És téged vádollak a háborúval is
És hogy gyűlölik egymást az egymásért epedő népek e Földön
És ha Európa összeomlik s vigyorgó
sárga kutyák lepik el romjait is,
Azzal is téged vádollak.
Szegény nyomorult,
Nem gyülöllek én,
Elfordulok, ne lássam;
Idd meg, amit főztél:
A nadragulyát.
