„Napok és elszabadult csillagok száguldanak rajtunk keresztül / bennem esztendők alszanak mint kiéhezett gyerekek” Ezen a héten az 57 éve elhunyt Kassák Lajos gyönyörű versét ajánljuk.
1926-ban, immár túljutva az ekkor már bírált „izmusok” kísérletein, Kassák ezt írja a Tisztaság Könyvében: „A művésznél, aki alkotó karakterénél fogva új egységek hordozója, nem a majd megcsinálandó magyarázatára, hanem a kész alkotásra vagyunk kíváncsiak. A mű kell hogy dokumentálja önmagát, jelenvalóságával kell hogy aktív szerepet vállaljon a környező világban. Hogy majd eljövünk mi, új költők, és így teszünk, meg úgy teszünk, hogy bizony isten leromboljuk a régi és felépítjük az új világot – ez lehet jó retorikai gyakorlat, de nem maga a művészet a szónak abban az értelmében, ahogy ezt ma értelmezni kell.”
Kassák Lajos, a magyar avantgárd úttörője és legelismertebb szerzője 1887. március 21-én született a felvidéki Érsekújváron és 1967. július 22-én halt meg Budapesten.
KASSÁK LAJOS: [NAPOK ÉS ELSZABADULT CSILLAGOK…]
32
Napok és elszabadult csillagok száguldanak rajtunk keresztül
bennem esztendők alszanak mint kiéhezett gyerekek
te azt mondod mi is feküdjünk le véglegesen lámpácska lámpácska a nagy számfejtőkben elintéződött minden hiába őgyelegsz a palánkok körül
butaság hidd el köpök az egész ceremóniára
Jézus Krisztus egyszerű kengyelfutó volt prédikációkból élt s ha akart volna ő is átkelhetett volna száraz lábbal a tengeren
Ó jaj jaj de a világ lefelé siet
a világnak nincsenek okos grafikai jelei és egyáltalában nem konyít az államvasutak menetrendjeihez
ebben teljesen igazad van
de gondolj a kiveszőfélben lévő hercegnőkre és a megolajozott tolvajokra
a dolgok gyémánt tengelyen forognak
s délben a madarak kijönnek a fali órából és énekelnek a vonat elé ami megint csak belőlem indult el
fölijedt szemeink átvezetnek bennünket a komplikációkon
a virágok itt állnak és meleg szaguk van mint a szoptatós anyáknak
koporsók elsülyedtek és fényversek lettek belőlük
íme minden erőmet a lassan folydogáló eseményeknek
ne várakozzatok senkire
apám elitta szép gesztenyeszín fürtjeit
anyám szomorú fekete asszonyka a havas vidékről
s én elváltam mindenkitől hogy hazataláljak
ahol nagyszámú testvéreim élnek asztalom kemény morzsáin.
(1923)
