Év végi és újévi számvetés, kívánságok és listák, miközben a költő halkan duruzsolja fülünkbe… Mit adjon az Isten, és mit kérhetünk tőle, hogy boldogan nézzünk az új év elé? A Cultura Magazin ezzel a verssel kíván boldog új évet az olvasóknak.
Nehéz arról a költőről írni, akit nap mint nap olvasok, köteteit minduntalan leveszem a polcról, megsimogatom, beszélgetek soraival. Nagy László ilyen költő. Tudta, érezte, soraival, mi mindent kell megjelenítenie, ahhoz, hogy megszabaduljon gondolataitól és érzelmeitől átadva azokat másoknak; idegeneknek, barátoknak, ellenségnek, szeretőnek.
Betegsége, a kórházi kezelések sora Nagy Lászlót szorongóvá tette, a halálfélelem érzése egész életében elkísérte. Zárkózottságát és személyiségének többi jellegzetességét az Adjon az Isten című vers záró gondolata tükrözi: „nekem a kérés/ nagy szégyen/ adjon úgyis, ha/ nem kérem.”.
Mégis minden év vége és új év kezdete idején feltesszük magunknak a kérdést: jól van ez így?, hogy lehetne másképp? „Adjon az Isten”, de mit kívánunk? Elég az egészség, a szerencse és a szerelem? Kell-e több, s ha megkapjuk, mit tegyünk vele? Merjünk kérni, álmodozni és tenni mindazért, mire vágyunk, vagy inkább várjuk meg, mit nyújt számunkra az élet?
Nagy László: Adjon az Isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
