Nemes Nagy Ágnes számára a költészet egyfajta csoda, menedék volt, mely „elválasztja az éjszakától”, ahol a valósággal kell szembenéznie. Pészah és húsvét ünnepével köszöntjük a tavaszt és búcsúztatjuk a telet, miközben a bátorságot, a megújulást és a tudatos kezdeményezést is ünnepeljük.
A „fény” és a „vaksötét” ellentétben állnak egymással, az emberi értékek pólusait mutatják, melyek a megértés vágyát, az élet szenvedélyes igenlését előrébb helyezik mindennel szemben. A szellemi élet rombolása, az ész kudarca az ostrom alatt csak időleges lehet a költő szerint, aki hisz a mesterségében, a jövőben. Ezen a héten Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című költeményével köszöntjük a megújulást.
Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,
s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,
hol minden vibrál és veszendő,
hol minden fércelt, foszladó,
hol rojtosodik már a szív,
s egyetlen szálon függ a szó,
a szó, amely a földből égbe
sistergő döngés ütemét
ingázza folyton, összevétve
önrángását, s a fellegét –
erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,
ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol
az egy-időn – mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.
