„Két test, egy lélek / Nem tudok nélküled élni / Ha távol vagy, veled időznek gondolataim ” Ezen a héten a 37 éve, 1979. június 24-én elhunyt Örkény István zseniális versét ajánljuk.
„Közhelyes az, amit már régen tudunk, amit már nagyon régen ismerünk – írta Darvasi László Közhelyek minden szinten c. írásában a delmagyar.hu internetes portálon -, a közhely olyan igazság, ami szinte nem is igazság, olyan felfedezés, amit már régen felfedeztek.” Vagyis már az is közhely, ha kimondjuk: minden közhely igazságot tartalmaz. Jól tudta ezt Örkény István is.
Jól tudta, és még jobban bemutatta, éppen úgy, ahogyan a groteszk fogalmát megmagyarázta: A groteszk sérti a szimmetriaérzéket, fölborítja a világ rendjét, s új arányokat, új törvényeket léptet életbe, indítéka, tagadni mindent, ami kézenfekvő, ami adott. A groteszk ugyanis nem értelmezi a világot, hanem egy új világot teremt, egy megálmodott, képzeletbeli világot, mely emlékeztet ugyan a realitásra, mégis egy másik koordináta-rendszerben létezik.”
És a közhely? „Én nem osztom azt a nézetet, amely most nálunk meglehetősen népszerű, hogy a közhelyek használhatatlanok, mert elkopnak – írta Örkény. – Ebből én csak annyit ismerek el, hogy elkopnak. Nem ismerem el, hogy használhatatlanok.
A közhely évezredes kristályosodási folyamatnak az eredménye.”
ÖRKÉNY ISTVÁN: CSUPA KÖZHELY
Zsuzsának
Két test, egy lélek
Nem tudok nélküled élni
Ha távol vagy, veled időznek gondolataim
Pedig ki hitte volna
Mi rejtőzik az idő méhében
Nem lehet azt kiszámítani
Mert csak a vak szerencse műve
Rég volt, talán igaz se volt
Hogy egymást kézen fogva
Egymásnak vállat vetve
Nekivágtunk a meredeknek
Szembenézve az élet viharaival
Pedig csak most jön a neheze
Mert nincs pardon
A természet törvényei ellen
Télen mindent belep a hó
Tavasszal kirügyeznek a fák
Ősszel elhullatják lombjukat
És akkor nincs tovább
Múlik az idő
Rövid az élet
Minden perc drága
Egyszer értünk is eljön a halál
Ahonnan még nem tért meg utazó
És nincs ellene orvosság a kertben
De ha majd becsapja utánunk az ajtót
Akkor sem áll meg a világ
Jönnek majd utánunk mások
Ahány csöpp van a tengerben, annyian
Élik a maguk életét
Míg csak rajtuk is át nem fut a hideg
Földbe nem gyökerezik a lábuk
S tanácstalanul néznek vissza ránk
Mintha elvesztettek volna valamit.
