„Az én dalom lesz a szárny, ha álmodsz, álmaidban ezen a szárnyon száll közelebb a szíved az ismeretlenhez.” Ezen a héten a 76 éve elhunyt Rabindranath Tagore versét ajánljuk.
Tagore költészete maga a dallam, a békesség, a megenyhülés és a szeretet. Magányban töltött gyermekéveinek emlékét idézik fel A növekvő hold című ciklusának finom hangulatú költeményei. Sorait olvasva szinte érezni, ahogy a költő kitárja érzelmeit és emlékeit, hogy – ahogy Bartos Zoltán írja – „átkeljen a véges világából a végtelenség távol eső partjaira, s szinte bocsánatot kér embertestvéreitől azért, hogy nem tud lépést tartani velük, inkább az árnyékos ligetben akar időzni”.
Nemes egyszerűséggel fogant sorai olykor a népdalok szövegeire emlékeztetnek, és nem csoda, hogy egyik költeménye lett India nemzeti himnusza is. Az én dalom nemcsak Tagore dala, hanem mindenki dala, az én dalom is.
Az irodalmi Nobel-díjat 1913-ban elnyerő Rabindranath Tagore 1861. május 7-én született és 1941. augusztus 7-én hunyt el.
RABINDRANATH TAGORE: AZ ÉN DALOM
Az én dalom lesz a szellő muzsikája, amely körülfon téged, gyermekem, mint a százkarú szerető szerelem.
Az én dalom, mint áldó csók, érint majd homlokon.
Magányodban melléd surran, és belesuttog a füledbe, melletted lesz a tömegben, és szelíd tartózkodással övez.
Az én dalom lesz a szárny, ha álmodsz, álmaidban ezen a szárnyon száll közelebb a szíved az ismeretlenhez.
Ott ragyog feletted, mint hűséges csillagod, ha életutadon az éj sötétje borong.
Az én dalom ül szembogaradon, és ráirányítja a tekintetedet a dolgok mélyére.
És ha a halál csendje elnyeli hangom, az én dalom – a te élő szívedben – tovább dalol.
(Fordító: Kopácsy Margit)
