Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Vers a hétre – Szabó Dezső: Miért? című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Vers a hétre – Szabó Dezső: Miért?

Szerző: / 2020. január 13. hétfő / Kultúra, Irodalom   

„Mind, aki voltam, csendes és halott. / Örökre dermedt szemük rám mered / S mint fagyott szájak: csenddel kérdezik: / Miért? Miért?” Ezen a héten a 75 éve elhunyt Szabó Dezső versét ajánljuk.

Író, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom és szellemi élet sok vitató övezett személyisége. Regényeiben, novelláiban és pamfletjeiben keserűen maró gúnnyal, megalkuvásra képtelenül támadta az éppen fennálló politikai viszonyokat. Kiábrándultsága meghatározta egész pályafutását.

A prózaíró Szabó ritkán fordult a líra felé. ahogyan a Szózat folyóiratban Libisch Győző A versíró Szabó Dezső címmel megfogalmazza: „Ady stiláris és tematikai forradalma új távlatokat villantott fel a költők előtt, és az igazán tehetségesek éltek is vele. Ez persze nem változtatott azon, hogy Szabó Dezső a verset csak öncélú játéknak fogta föl, amihez neki semmi kedve és ideje nem volt”.

„Miért? – teszi fel a kérdést maga Szabó Dezső a Levelek Kolozsvárra címet viselő kötetének Előszavában. –
​Megpróbálok erre a kérdésre pontos feleletet adni. Hátha ebben az igyekezetben előttem is világos lesz sok olyan dolog, amelyeket most még csak egy alaktalan homály rejtéseiben sejtek.”

A 2. világháború kitörése, Magyarország hadba lépése, majd a nyilas hatalomátvétel a végsőkig fokozta a Szabó Dezső kétségbeesését. Budapest ostroma idején, betegség és a harcok okozta izgalmak következtében, József körúti lakásának pincéjében halt meg.

Szabó Dezső 1979. június 10-én született Kolozsvárott és 1945. január 13-án hunyt el Budapesten.

 

SZABÓ DEZSŐ: A LEVELEK KOLOZSVÁRRA

58. levél
MIÉRT?
(Előhang)

Sétálok a végtelen temetőben,
A temetőben, amely én vagyok.
Végtelenebb ez, mint a nagy világ:
Mert benne fekszik minden meghalt énem,
És mindenik volt az egész világ.
És holtan fekszik most már mindenik.

Temető már csupán az életem:
Titokzatos holt arcok zsúfolása,
Halott tengerben megdermedt habok.
Az édes napnak boldog ujjai
Nem keltik őket vidám mozdulásra,
Hogy mint habos juhoknak serege
Szaladjanak a messziség felé,
Hol a lehajló égnek peremén
Olyan boldogan szőke a világ,
Hogy azt hiszed: a Jóság ott lakik,
És ott várnak rád szelíd lányai:
A hit, a munka és a szeretet.

Vihar nem löki lázadásra őket,
Hogy mint sörénylő őrült paripák
Az ég dühére felrohanjanak
S bele nyerítsék Isten haragjába
A teremtett Föld szörnyű átkait:
Hogy tőr az élet és a világteremtés
Előre fontolt gyilkos akarat.
Mind, aki voltam, csendes és halott.
Örökre dermedt szemük rám mered
S mint fagyott szájak: csenddel kérdezik:
Miért? Miért?

Miért? Miért!…Vak zörgő a világ
És én, vén gyermek, sírva rángarom.
Mint rögzött őrült cellája falán:
Rögzött ütemben veri szívemen:
Miért? Miért?
Bomlott malom lett az egész világ
S vak ritmusában jajgat szüntelen:
Miért? Miért?

Ó, húnyjatok le, kérdező szemek,
Aludjatok, nehéz halottaim!
Kinyújtom fáradt roppant karjaim
És ringatom a súlyos temetőt,
És ringatom ezer halottaim.
Halott dajka ringatja holtjait,
Holt sírásó altatja sírjait:

Tente, tente szépen,
Kicsi kutya tarka,
Jó gyermek elalszik,
Jó gyermek nem kérdez,
Mert könnyes lesz édes
Holt anyámnak arca.
(1936/1943.)