„Néztem a tájat s a Mestert (ahogy / engemet ők): tavaszi áramok / keverték köröttünk a színeket” Rippl-Rónai vagy inkább maga a költő? Igaz, hogy Szabó Lőrinc bármiről s bárkiről is írt, lírája középpontjában mindig a költő maga állt?
Első verseiben legegyénibb a természettel való kapcsolat hangja, a külső világhoz való helyzetét akarta tisztázni mindenekelőtt. Későbbi fejlődése során egyre nagyobb teret kap a városban élő ember világa, képe, hangja és az ott tapasztalt szagok, megaláztatások, nyomasztó gondok. Ám bármennyire is komoly és mélabús, az élet kis pillanatnyi jelenetei mindig békét hoznak, lírája átmelegített képekkel teli, melyek erős visszhangot vernek fel a lelkünkben.
A Tücsökzene – Rajzok egy élet tájairól című ciklusa 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekből álló strófát tartalmaz. A hang közvetlen, a versek a kötött forma ellenére is lazák, könnyedek, ez a kötöttség mégis olyan, mint egy mindenre érzékeny ember hol mogorva, hol szomorú, hol mosolygásra kész morfondírozása saját élete mindennapjairól, dolgairól. És azokról az emberekről, akik számítanak neki, akik fontosak számára. „Rippl-Rónai mindig testvériséget tartott az írókkal” — írta Kosztolányi egy cikkében, s valóban a festő 1923. október 5-i levelében így írt Ernst Lajosnak: „Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik.”
Ezen a héten Szabó Lőrinc versével emlékezünk az 1861. május 23-án született Rippl-Rónai József festőművészre.
SZABÓ LŐRINC: TÜCSÖKZENE
266 RIPPL-RÓNAI
„Ülj csak le!”, mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. „Ülj
csak le!”, mondta megint „most sikerűl
félóra alatt, vagy soha sehogy!”
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert (ahogy
engemet ők): tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
„Jól ment?”, dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt. „Rippl-Rónai”.
