„Kellesz a kárhozathoz, / az üdvösséghez, / kellesz hangnak a némák / körmenetéhez.” Ezen a héten 94 éve született Szécsi Margit gyönyörű vallomását ajánljuk.
Csukás István így ír róla:
„Ha az első verseknél megáll, akkor is jelentős, újat hozó, kész költő lenne. Ennek a „ha-játéknak” csak akkor van értelme, hogyha hozzásegít a jobb megértéshez. Játsszunk el tehát a gondolattal, hátha megértünk valamit. Ez a megállás a „Páva a tűzfalon” kötettel történhetne, a pályaszakasz itt tetőzik. Nézzük először a mesterség oldaláról: mindent tud már a költői mesterségből, amit tudnia szükséges és érdemes. (A kezdő zsengéket eldobta, illetve nincs is „kezdő-korszaka”, rögtön kész versekkel lépett az irodalomba – ami önmagában is figyelemre méltó.) Képei meghökkentően újak, csupa eddig ismeretlen anyagból építkezik, a felfedezett világához való makacs ragaszkodás itt is kamatozik: áradnak a versbe a kültelki utcák, gangok, tűzfalak, a betemetett nádasok, nagy építkezések mészillata. Megkísérli, sikerrel, hogy a dalba, amelyet etűdként már tökélyig művelt – belevigye ezt az érdes, csikorgós, „költőietlen” világot.”
1928. május 28-án Budapesten született és 1990. november 23-án Budapesten hunyt el.
SZÉCSI MARGIT: VONZÁS
Nagy Lászlónak
Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek – minden
megindul érted.
Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.
Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.
