„hogy végül ha senkinek senki, én biztosan / tartozom neki / magammal.” Ezen a héten a 4 éve elhunyt Kántor Péter elgondolkodtató versét ajánljuk.
Kántor Péter verseiben van valami mélyen ismerős, szinte elemi otthonosság – még akkor is, amikor éppen az otthon elvesztéséről, hiányáról, vagy az otthontalanság élményéről ír. Költészete személyes hangon szól, közvetlensége és sokféle hangulati árnyalata teszi különösen hitelessé. Nála az is természetes, hogy a költészet maga válik otthonná – olyan belakott térré, ahol mindig helye van a gondolatnak és az érzelemnek.
Ágh Attila Hét mondat Kántor Péterről című írásában így ír: „Kántor Péter ezen kívül tud szabad és kötött formájú, rövid és hosszú verset írni, zenélve és zörögve rímelni, ajtót csapkodni és suttogni, szerenádozni és bohóckodni, elődeitől és kortársaitól tanulni, a maga kárán okulni, hallgatni, ha épp nincs mit mondania, tehát nagyjából mindent, amit egy jó költőnek tudnia kell ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassa: »Mindannyian Isten kezében vagyunk!«”
Kántor Péter Magyarország Babérkoszorúja- és József Attila-díjas költő, műfordító 1949. november 5-én Budapesten született és 2021. július 21-én Budapesten hunyt el.
KÁNTOR PÉTER: MIT KELL TUDNIA ISTENNEK?
Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,
hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,
hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,
hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,
hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással,
hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent,
rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni,
és hagyjak fel a dohányzással,
hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
ne akarjon tökéletes lenni,
és ne akarja a világot se tökéletesnek,
hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
és nem akarok tökéletes lenni,
és nem akarom a világot se tökéletesnek,
de hogy azért vannak határok,
hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki
a jóvátehetetlen dolgokat,
hogy azért vannak határok,
hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem
a jóvátehetetlen dolgokat,
végül hogy ha senkinek senki, ő biztosan
tartozik nekem
magával,
hogy végül ha senkinek senki, én biztosan
tartozom neki
magammal.
