„Én úgy szerettem volna élni, / Minden halandóval beszélni.” Ezen a héten a 65 éve elhunyt Szép Ernő megindító vallomását ajánljuk.
„Humor és érzelmesség, halk bírálat és öngúny ötvöződik össze ezekben a gyakran dalszerű versekben – jellemezte Szép Ernő költészetét Hegedüs Gyula. – (Sokat meg is zenésítettek, és kabarékban énekeltek.) A részvét minden emberi bánat iránt és a szeretetvágy az alaphangja egész költészetének. Tulajdonképpen nem széles skálájú lírikus, de gazdag érzelemvilággal tudja új meg új módon kifejezni a szeretetet, megértést, mindent megbocsátást.”
Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette, megrögzött legényéletét változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették. A nagy sikereket arató, népszerű színpadi szerzőt háború után elfelejtették, szegénységben élt, és amikor 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.
1884. június 30-án született és 65 éve, 1953. október 2-án hunyt el Szép Ernő költő, író, színpadi szerző, a Lila ákác szerzője.
SZÉP ERNŐ: ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI
Én úgy szerettem volna élni,
Minden halandóval beszélni.
Mindenkinek nevét kérdezni,
Mindenkinek szívét érezni.
A járdán osztani virágot,
Tegezni az egész világot.
Megsímogatni ami állat,
Érinteni minden fűszálat.
Imádni végtelen sereggel,
A Napot, ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni,
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni,
Én így szerettem volna élni.
