„Háztüzem, hitem kialudt. / Gyűlöleté, kétségeké az út. / Nincs hát és nem kell többé kegyelem, / Sötét erőm, csupán te légy velem!” Ezen a héten gyönyörű versével a 135 éve született Tersánszky Józsi Jenőre emlékezünk.
Tersánszky festőnek indult, volt sikeres kabaréművész, gitárját pengető, pánsípot fújó „zenebohóc”, nagy becsvággyal dolgozott találmányain, saját elgondolású biciklifékén s folyami csónakján, közben pedig írt. S nem is akármit. Jó néhány műve, például a Viszontlátásra, drága…, a Kakuk Marci regénysorozat, A margarétás dal vagy a Legenda a nyúlpaprikásról modern irodalmunk remeklései közé tartozik, írja Rónay László Tersánszky Józsi Jenőről.
Szerette Kosztolányi költészetét, mélyen tisztelte és becsülte Ady Endrét, akinek hatása egész művészetére kihatott, és bevallotta: „magától csenvén pár magot”. Mert Tersánszky a ma embere volt, kedvelte a kendőzetlen őszinteséget, az egyenességet, az apró lépéseket, a hétköznapi emberek hétköznapi boldogságát. Úgy jelenítette meg az első világháború szörnyűségeit, hogy közben nem veszített egyedi világképéből.
Ezen a héten az 1888. szeptember 12-én született és 1969. június 12-én elhunyt Tersánszky Józsi Jenőre emlékezünk.
TERSÁNSZKY J. JENŐ: KÜLÖNÖS FOHÁSZ
Esti bánat mit kezdjek én veled,
Könnyen hevült, könnyen feledt,
Múlt öröm, avult fájdalom?
Nos, – kóstolgattam mint majom,
Régit újért dobva hamar.
Egyik férges volt, más fanyar,
Érett, édes émelyített.
Nem bánom én semelyiket.
Hagyd a nyöszörgést, hagyd a vádat,
Estéli bánat, olcsó bánat,
Vesszen szemem, ha hátra néz.
Hagyj engemet gyatra zenész.
Hangicsálásod csak undort okoz…
Bárcsak födözne be gonosz,
Álnok, sivár, dölyfös makacsság.
Bárcsak értés, jóság ne hassák
Többé szívemet. – Átkozott
Malasztjok csak romlást hozott
S júdásfiaknak erősséget.
Bár ne ösmernélek csak téged
S mint földönfutó háza romján,
Öklét az égre rázza, mondnám:
Háztüzem, hitem kialudt.
Gyűlöleté, kétségeké az út.
Nincs hát és nem kell többé kegyelem,
Sötét erőm, csupán te légy velem!
(Casa Casella, 1917)
