„Most süt a nap, kék csoda vagy, / Harangvirág, illat s zene a kelyhed, / Ha van, őrjitő titkodat, / Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.” A magyar költészet napja hetén a 138 éve született Tóth Árpád gyönyörű versét ajánljuk.
Tóth Árpádot a Nyugat Ady Endre után a második legjelentősebb költőnek értékelte. Költészetének alaphangja a melankólia, a fájdalom- és magányérzés volt, erősen hatott rá Schopenhauer filozófiája. Némely versében belefeledkezett az elégia évszázados formahagyományába, hol viharosan áttörte és szeszélyesen megújította azt, máskor olyan ma is aktuális kérdésre keresi a választ, mint van-e értelme, haszna a művészetnek és a költészetnek.
Oláh Gábor a Nyugatban így ír a „halk szavú” költőről:
„Tóth Árpád költészete egy nagy paradoxon művészi feloldása: hogyan lehet a modern élet leghétköznapibb dolgaiból, életünk szokott és reális mozzanataiból valami valóság fölé emelt, meseszerű világot teremteni? Formai tekintetben: hogyan lehet életünk mindennapi szavaiból új, friss képeket, szokatlan szépségeket előhívni? És harmadik paradoxon feloldásául ott találjuk költői világában: az örök halálra készültségnek, a fáradt lemondásnak, a harcolni nem tudó szelid bánatnak elevenen lüktető s a Szépség lobogója alatt harcoló életét. Aki tudja azt, hogy a művészet sok tekintetben az ellentétek játékos megoldása, sejtheti már ennyiből is, hogy Tóth Árpád egész lényében igazi művész, igazi költő.”
A Babits által “nagy költőnek” jellemzett Tóth Árpád 1886. április 14-én született és 1928. november 7-én hunyt el.
A magyar költészet napját 1964-ben ünnepelték először.
TÓTH ÁRPÁD: HARANGVIRÁG
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjitő titkodat,
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap
És kék szépséged áhitata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
