„Mit szólsz, ahogy a karcsún tagolt tevelábak / Megkapaszkodnak sárgán lefelé a sárga / Szélfútta homokbuckákon ügetve az egymást / Széttipró történelmek verte völgybe a siváran” Ezen a héten a 33 éve elhunyt Vas István vallomását ajánljuk.
Weöres Sándor 1939-ben így írt Vas Istvánról a Nyugatban:
„Vannak oly költők (prototípusuk például Füst Milán), kiknek költészetében a tartalom szinte mellékes és a verseikből áradó fludium a lényeg; önfeledt, ernyedt kedélyállapotban élvezhetjük legteljesebben a műveiket, bírálgatás nélkül átengedve magunkat az ütemek mágnes-sodrának. Vas István másfajta költő: versei éberséget kívánnak az olvasótól; itt az olvasó maga is munkatárs, nem pedig kényúr, aki tétlenül engedi, hogy gyönyörködtessék. Vas verseiben nem a rezonanciát-kiváltó lendület, de a tartalom a fő. Szubjektív, érzelmi poéta; de érzelmei nem „sugározza”, hanem „ismerteti”. Sok költeménye tulajdonképpen értekezés, versben-írt próza; effélét igen nehéz átfűteni lendülettel, szuggesztivitással, hiszen a költészet közel áll a legkevésbé gondolati művészethez, a zenéhez. Vas derék próbát áll ki, mikor egy-egy „tartalmi” verse sikerül; és nem csoda, ha gyakrabban válik lendülettelenné, mint akárhány jelentéktelenebb verselő, hiszen sokkal erősebb ellenállással szemben halad.”
Vas István 1910. szeptember 24-én született Budapesten és 1991. december 16-án hunyt el Budapesten.
