Weöres Sándor költészetében egyéni és értékes megközelítése az érzelmek, a testiség és a szerelem megjelentetése a mesenaivitással, varázsos színezéssel társított szerepjátszás. A tündérmesék varázslatosságát a költő játékossága csak fokozza.
Weöres Sándor sokhangú és igen terjedelmes életművében külön fejezetet jelent szerelmi líra, amelyet kedveskedő hang, gyöngédség, játékosság és talán egy parányi áhítat is jellemez. „Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide”, írja a szinte zavart férfiú, aki megpróbál érvényre jutni, együtt játszani a tündérekkel, akik bár meg nem jelennek, tudjuk, hogy ott vannak, figyelnek.
A költő a varázslatosságot fokozza és szabadítja ki a már-már közhelyszerűnek ítélt tündérmesei szokványok együtteséből, miközben szürrealisztikus hatást nyújt és feszültséget, sejtelmességet vált ki az olvasóból. Weörest vonzotta az antik kultúra és a keleti irodalom, felfogására a keresztény és a platóni szemlélet egyaránt hatott, ami minduntalan megjelent a lírájában is. Idén nyáron Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját ünnepeljük, a költő Tündérkertjébe kukkanthatunk be ezen a héten.
Weöres Sándor: Tündérkert
Tündérkertben jártam, körülveszi bodza,
kerítése kristály, mint jég behavazva,
egy napi járóföld minden szélte-hossza,
nem is tudom kié, nincsen benne gazda.
Bent magas fenyőfák gyantát illatoznak,
sővények, bozótok szépen virágoznak,
nagy fűben fácánok, őzek játszadoznak,
fölöttük madarak égen sátoroznak.
Közepében fakad forrás tiszta habja,
árjának sudarát négyfelé fölcsapja,
majd tizenkét ágra bomlik áradatja,
mely az egész kertet harmattal itatja.
Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide,
hol minden napsütött, mégis habtól üde,
hol ijedtség nélkül sétálgat a csibe,
kár hogy el kell mennem a föld közepibe.
(1978)
