„Tépd meg ruhád és kócosan, szakállal / bolyongj éjenként, minta hontalan – / légy forradalmár, elszánt lázadó!” Ezen a héten a 117 éve született Zelk Zoltán versét ajánljuk.
Egy nehéz életű, de az életet mindennél jobban tisztelő ember volt. Ahogyan Hegedüs Géza fogalmazott: „Mindenki tudta, hogy milyen: telis-tele volt ellentétes tulajdonságokkal. De úgy, ahogy volt, szeretetre méltó, kedves embernek, műveletlenül is okosnak, színvonal-egyenlőtlenségében is istenáldotta költőnek tartották. Mert az volt.”
“Bőven volt hát részem élményben, talán ezért is, hogy nem „intellektuális”, hanem érzelmi költő vagyok, ahogy néhány bírálóm van. Volt, aki azt írta rólam, úgy vagyok költő, ahogy a rigó rigó. Vállalom. Szeretnék még néhány évig fütyülni, de nemcsak tavasztól őszig, ahogyan a rigó – hanem télen is.”
Zelk Zoltán 1906. december 18. született Érmihályfalván és 1981. április 23-án hunyt el Budapesten.
ZELK ZOLTÁN: HA LÁTNÁL MOSTAN
Ha látnál mostan verset írni engem
ez őszi estén, hónapos szobánkban,
paprika, kenyér s könyv az asztalon
és kilenc paradicsomos üveg.
Ily kedves környezetben írom versem
egy csorba csészén pislogó gyertyánál,
nehogy anyámat felköltse a villany.
Mert alszik ő és alszik már öcsém is
és horkolásuk kedves ritmusára
múlik az est s billen át éjszakába.
Ha látnál most így, tudom elsápadnál!
Vastag dühödben s irigy fehér ajkkal
motyognád: „Ó milyen könnyű neked!
Ez idillikus, egyszerű miljőben,
a szegénység dicsfényével övezve,
átadhatod a költészetnek lelked…”
„Boldog halandó!” – sziszegnéd fehéren –
„kit éhség ihlet és pappá avat
e szép szegénység, mily könnyű neked
bús dallamokra ajzani föl lantod.”
Értem keserved! S szánlak boldogtalan,
kit gazdagsággal vertek az égiek
s ha netán fájdalomról, szenvedésről
akarsz dalolni – hát hazudnod kell…
Lázadj fel hát! Ne tűrd tovább e sorsot:
élj majd ezentúl hagymán és kenyéren
s ha ihlet kell, tartsál böjtnapokat!
Tépd meg ruhád és kócosan, szakállal
bolyongj éjenként, minta hontalan –
légy forradalmár, elszánt lázadó!
És így kitörve ötszobás lakásod
csilláros börtönéből – vess meg engem,
ki paradicsomos üvegek között
kábán merengek rímen, ritmuson
és vágyódom dús vacsorák után.
