„A szín nem a szemet megtévesztő realizmus helyi színigazságának kifejezésére, hanem valamiféle belső felindulás sugallására hivatott” – írta öccsének egyik levelében Vincent van Gogh, a délvidéki vakító napfény szerelmese.
Életében sok képet festett, ám életében csupán egyetlenegyet adott el – ma néhány műve minden idők legdrágább festményei közé tartozik. Vincent van Gogh holland festő és grafikus, a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mestere 160 éve, 1853. március 30-án született. Festményeit övező tiszteletet látva nehéz elhinni élete kudarcok sorozata volt.
Vincent Willem Van Gogh Groot-Zundertben látta meg a napvilágot Theodorus van Gogh, a holland protestáns egyház egyik lelkipásztorának legidősebb fiaként. A legszorosabb testvéri kapcsolat a négy évvel fiatalabb öccséhez, Theodoriushoz (Theo) fűzte, aki szellemileg és anyagilag is mindig segítette őt. 1871-től folytatott levelezésüket máig kutatják, magyarázatot keresve a művész életének fordulataira. A festő több internátusban is megfordult, majd tizenhat évesen otthagyta az iskolát és egyik nagybátyja és mentora, Anton Mauve támogatásával Hágában, Párizsban és Londonban dolgozott egy műkereskedő vállalatnál egészen 1876-ig.
A brit fővárosban szerelemre lobbant szállásadója lánya, Sien iránt, aki takarításból és varrásból próbálja fenntartani magát, miközben prostituáltként is kénytelen élni. Munkáját elhanyagolta, ezért kitették. Tandíjbehajtóként is hasonló sorsra jutott, majd Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon és édesapja nyomdokaiba léphessen. 1879-ben misszionáriusnak nevezték ki egy bányászfaluba, ahol betegeket ápolt, gyerekeket tanított és szabadidejében rajzolt. A hely komorsága és szürkesége rányomta bélyegét első alkotásaira. Ekkoriban született a Krumplievők című, azóta világhírűvé vált festménye is.
A papi tanulmányait önszántából, a festészet kedvéért hagyta abba. Hamarosan újabb szerelmi csalódás érte: megözvegyült unokahúga kikosarazta Vincent lehetetlen anyagi helyzetére hivatkozva. Ezekben az években utazásai alatt mindvégig festett, de mivel megrendelést senkitől sem kapott, öccse tartotta el.
1880-ban úgy döntött, hogy csak a festészettel foglalkozik, Brüsszelben a művészeti akadémián tanult, majd hazatért, de apjával összekülönbözött. Öccse, Theo rendületlenül segítette bátyját, műtermet szerzett neki, igyekezett képeit értékesíteni, ha nem is sok sikerrel. Viharos évek következtek, amely van Gogh tragikus szerelmi életéről és a családjától való teljes eltávolodásról szólt.
Gauguin barátsága és az elvesztett fül
Életmódját, szerencsétlen szerelmi viszonyait családja nem nézte jó szemmel, kiváltképp, amikor a nála jóval idősebb szomszéddal, Margot Begemannal viszont közeli viszonyba került. Ám ez a kapcsolat sem teljesülhetett be, mivel a lány családja közbeszól, és megakadályozzák. Margot egészen az öngyilkosságig is elment. Noha a magát megmérgező nő életben maradt, sem a nueneniek, sem szülei nem bocsátottak meg Vincentnek. Később édesapja halála teljesen elszakította az övéitől, egyedül Theo maradt ismét mellette.
Van Gogh visszatért Párizsba és 1886-ban a két testvér összeköltözött, ahol barátja lett Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, s megismerte, majd mély barátságot kötött Paul Gauguinnel is. Érdekes módon erről az időszakról szinte semmit nem tudni – elsősorban Gauguin feljegyzéseiből lehet tájékozódni -, ugyanis ekkor a két testvér nem váltott levelet. Az bizonyos, hogy a festő ekkor hagyta maga mögött a komor színvilágot és komoly érdeklődéssel fordult a japán ukijoe-fametszetek felé, amelynek hatása érezhető a Tanguy apó és a Virágzó szilvafa című festményein is. Gyakrabban volt ittas, mint józan, két év alatt mégis több mint kétszáz képet festett.
1888 februárjában a Marseille melletti Arles-ba ment és telepedett le, ahol 190 merész színezésű képet alkotott, sárgára festett bérelt háza a fontos dolgok és a boldogság jelképévé vált számára. Ekkor készültek legismertebb művei: a Gauguin karosszéke, a Napraforgók, a Terasz éjjel, a Vincent háza Arles-ban, a Roulin postás és a Virágzó fák. Napi 16 órán keresztül alkotott, nem ritkán a mezőn, a kalapjának karimájára erősített gyertyák fényénél.
„Az egyenes a végtelenbe vezet, a görbe határt szab a teremtésnek. A rend és mértéktartás, logikus elgondolás a fontos” – vallja Gauguin, mert ő a klasszikus művész, és el akarja felejteni, hogy ez eltérhet a normálistól. Elhatározza, hogy némi rendet teremt Van Gogh rendetlennek tetsző művészetében. De hiába. Irving Stone A napsugár fia könyvében olvashatjuk, hogy Émile Bernardnak így ír: „Ritkán egyezik a véleményünk Vincenttel, kivált művészeti kérdésekben. Ő Daumier-t, Daubignyt, Ziemet és a nagy Rousseau-t bámulja, akik nekem nem sokat mondanak, viszont Ingres, Raffaello, Degas nem érdekli. De mit tehetek? Hogy nyugságom legyen, rámondom: igenis, kapitány úr! A képeimet nagyon szereti, de miközben festek, gyakran beszól, hogy ezt meg azt másként lehetne csinálni. Hát igen, Vincent romantikus, én meg a primitívekhez vonzódom. Ami a színeket illeti, meghagyja a kidolgozás véletlenszerűségeit, például az ecsetnyomokat, akárcsak Monticelli.”
Barátja, Gauguin követte őt és csatlakozott hozzá, több hónapig együtt festettek, szórakoztak, de pár hónap múlva összekülönböztek, folyton hangos veszekedésbe és sértődésbe torkollott a beszélgetésük. Van Gogh sokat szenvedett barátja határozottságától, fölényeskedő, lekezelő modorától, illetve rettegett, hogy idővel Gauguin elhagyja Arlest. Van Gogh öccsének azt írja, hogy a társulás a lehető legjobban bevált. „Nekem igen sokat ér, hogy ilyen intelligens művész mellett dolgozhatom és figyelhetem a munkáját.”
Folyamatosan tartott attól, hogy egyedül marad, feltehetően ez a félelem robbantotta ki 1888. december 23-án este azt a vitát, amiben van Gogh borotvapengével támadt barátjára, aki szerencsésen elmenekült, ezért levágta saját bal fülcimpáját. Nem tudott lenyugodni, álmatlanságtól és hallucinációktól szenvedett. A szomszéd gyermekek kövekkel dobálták és gúnynevekkel illették. Mindenki őrültnek tartotta és nyolcvanegyen írták alá azt a kérvényt, amely kérte, hogy szállítsák kórházba.
A Gyökerek ideje
1890. május 20-án Párizsba utazott bátyához, majd két nap múlva önként bevonult az Auvers-sur-Oise-ben lévő szanatóriumba, ahová a műpártoló dr. Gachet hívta meg. Tisztában volt az állapotával, ezért maga kérte felvételét, az erős brómadagok lassanként hatni kezdtek rá, néhány nap eltelte után lecsillapodott, az őrület hullámai lecsitultak. „Azt eddig is tudtam, hogy az ember eltörheti a karját, lábát és az begyógyul. De hogy a törött agy is meggyógyulhat, azt nem tudtam.” Mélységesen csodálkozott gyógyulásán, alkotóereje is visszatért. A dajka festményét festi újra és újra, több változatot, soha nem elégedett vele. Innen „felépülését” követően 1890 tavaszán Auvers-sur-Oise-ba költözött.
Gauguinnek is írt „néhány igaz baráti szót”, de sorait olvasva inkább zavaros támadásnak és mentegetőzésnek tetszik. „Mondd, barátom, csakugyan szükséges volt Theót idecitálni. Szeretném legalább ezt megtudni tőled magadtól. Nagyon kérlek, felelj őszintén, hiszen a világoknak ezen a legjobbikán semmi sem lehet rossz, minden a legjobban van. Éppen ezért szeretném, ha komolyabban elgondolkoznál erről a mi szegény kis sárga házunkról, mielőtt rosszat mondasz felőle.” Gauguin nem válaszol, de az együtt töltött idő emléke élete végéig vele marad.
Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, a bátyjának küldött levelében július 10-én még megemlítette, hogy a szomorúságot és magányt tükröző Gyökerek című művön két másik munkával együtt dolgozik. Állapota hullámzóvá vált, hol komoran, leverten járkálva próbálta önmagát is újra megtalálni, máskor ingerült kiabálásra ragadtatta el magát, vagy hangos kacagás közepette festésbe kezdett. Néhány nappal később, egy zavart pillanatban július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát. Orvosa azonnal értesítette Theót, aki az utolsó napokat testvére mellett töltötte. Sebe halálos volt, ő mégis csendesen pipázva hagyta itt a világot, két nappal később, 1890. július 29-én meghalt. Az utóbbi évek kutatásai szerint felmerült, hogy nem öngyilkosság, hanem baleset volt. Egyik végső kívánsága az volt, hogy Hollandiában temessék el, a ravatalát barátai napraforgókkal borították el.
Utolsó nagy képei (Gauguin karosszéke, Önarckép levágott füllel) egy emberileg megtört, magányos, meg nem értett alkotót mutatnak. Pályafutása alatt csupán egyetlen képet tudott eladni: A vörös szőlőhegy című festményét mindössze 400 frankért. Ma már nem ritka, hogy lelkes műgyűjtők 70-90 millió dollárt is képesek fizetni egy-egy van Gogh festményért. „Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz” – így jellemezte legjobban néhány évvel halála után a művészt Camille Pissarro francia festő.
Theo nem bírta elviselni bátyja elvesztését, vesebaja hirtelen rosszabbodott, búskomorságában elborult az elméje. Alig fél évvel élte túl a bátyját. Ma egymás mellett nyugszanak Auvers-ban.
Amszterdamban hozták létre a lenyűgöző Vincent van Gogh Múzeumot, melyben a posztimpresszionista festő legnagyobb gyűjteménye található. Több mint 200 festmény, 500 rajz és számos személyes levél, melyet a Van Gogh család örökölt.
