„Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett” – írta a százharminc éve, 1882. január 25-én született Virginia Woolf angol írónő és esszéista, a XX. századi modern angol regényírás egyik meghatározó alakja.
Virginia Woolf a viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiségét képviselő családban, Adeline Virginia Stephen néven látta meg a napvilágot. Irodalomtörténész édesapja, Sir Leslie Stephen kitűnő nevelést biztosított lánya számára, noha iskolába soha nem járatta, a fiatal Virginia kiváló műveltségét apja hatalmas könyvtárában alapozta meg.
Kilencévesen családi lapot alapított Hyde Park Gate News címmel, s attól kezdve megszakítás nélkül írt haláláig. Édesanyját 13 éves korában vesztette el, sokak szerint túlságosan is rátelepedő apja 1904-ben halt meg, 1906-ban bátyját veszítette el: az érzékeny idegrendszerű írónő mindannyiszor idegösszeomlást kapott.
Első publikációi – novellák és esszék – 1905-től jelentek meg, túlnyomórészt a Times Literary Supplementben, amelynek harmincöt éven át rendszeresen kritikusa volt.
1906-tól körülötte kezdett csoportosulni az a baráti társaság, mely a tízes évek elején Bloomsbury Group néven vált ismertté és egészen a harmincas évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású írócsoportjának számított 1912-ben házasságot kötött Leonard Woolffal, asszonynevét írói álnévként használta – mély érzelmi kapcsolat élete során azonban végig nőkhöz kötötte.
Az idegösszeroppanásai és a visszatérő depressziós periódusainak gyökere, a pszichoanalitikusok és életrajzkutatók feltételezése szerint annak az eredménye, hogy Virginiát és Vanessát a féltestvéreik, George és Gerald Duckworth szexuálisan molesztálták.
A mentális betegsége, a hangulat-ingadozásai egész életére kihatással voltak, de az irodalmi termékenysége kisebb szünetekkel bár, de töretlen volt egészen a haláláig.
1917-ben férjével vásárolt egy kézi nyomdagépet, s együtt megalapították a Hogarth Press nevű könyvkiadót, mely lehetővé tette, hogy a jelentős, de még Angliában nem ismert külföldi írók és az elfogadott irodalmi normáktól elrugaszkodó újító fiatalok művei megjelenhessenek. A kiadó többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot műveinek korai megjelentetésével hamarosan nagy irodalmi rangra jutott, s máig virágzik.
Az írónő első két útkereső regénye – a The Voyage Out (Kiutazás, 1915) és a Night and Day (Éjszaka és nappal, 1919) kivételével valamennyi művét saját kiadójánál jelentette meg. A The Mark on the Wall (Folt a falon, 1917), a Kew Gardens (Kedves parkok, 1919) és a Monday or Tuesday (Hétfő vagy kedd, 1921) című novelláiban kezdte kikísérletezni azt az írástechnikát, amely az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével ragadja meg. Ez az ún. „stream of consciousness technique („tudatáram” technika) vonul végig a Jacob’s Room (Jacob szobája, 1922) című korszaknyitó regényében is.
Szépírói tevékenységét az írói alkotás műhelytitkait boncolgató esszék kísérik (Modern fiction – Modern próza, 1919). 1925-ben született egyik legjelentősebb regénye, a Mrs. Dalloway, amely az elbeszélő technika átalakulását és az író világképének alapvető problémáit hordozza. A regény egy úrinő érzéketlen, a külsőségeket előtérbe helyező életét állítja párhuzamba egy egyszerű munkásember érző életével.
Semmi izgalom. Semmi túlfeszített katarzis. Szimplán csak a főhős és a szerelem, no és az persze az estély. Nem kell azon sokat gondolkodni, hogy a szerepelők és Mrs. Dalloway mennyire Mrs. Woolf, vagy épp fordítva. Igazából lényegtelen, mert átérződik, megjelenik minden egyes szóban. És nem beszélgetésben, mert Virginia Woolf regényeiben alig olvasható párbeszéd.
A szereplők ülnek, vagy fel-alá járnak, sétálgatnak és minden kommunikációjuk ellenére hiányosak, magányosak maradnak a (ki nem mondott) gondolatok. És ezt a fajta irodalmat csak szeretni lehet. Mert nincs minden az olvasó szeme elé tárva, ám minden az olvasóra van bízva: az egyik fél belső monológja nagyobb betekintést enged, vagy az író teret enged az olvasó számára, továbbgondolni a megkezdett beszélgetéseket.
Az 1928-ban keletkezett Orlando az írónő talán legjelentősebb alkotása, melynek hősét barátnőjéről, Victoria Sackville-Westről mintázta. A regény az emberi létezés személyes és kollektív meghatározottságának kérdéseit boncolgatja, hőse négyszáz évig él előbb férfiként, majd nőként tapasztalja meg a világot. (Az Orlandóból, amelyet Sackville-West fia „az irodalom leghosszabb és legelbűvölőbb szerelmes levelének” nevezett, 1992-ben Sally Potter rendezőnő készített filmet.)
1927-ben adták ki naplóját Saját szoba címmel, ennek fő témája a női lét. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye: ennek cselekménye szinte nincs is, a skóciai ház története az élet gyors múlását állítja szembe a keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával, egyben a szülő-gyermek kapcsolat analízisét adja. 1931-ben látott napvilágot a próza és a költészet határán egyensúlyozó Hullámok, amely az egyéniség végtelen nyitottságának és végleges zártságának dilemmáit tárja fel. 1937-ben született az Évek című antifasiszta szellemű, esszéisztikus családregény.
„a fénylő holdudvar, félig áttetsző burok, mely körülvesz bennünket tudatra ébredésünktől szellemünk kihunyásáig” ez a Between the Acts-ban írt gondola tVirginia Woolf egész életművének, regényírói felfogásának összegezése.
Utolsó regénye, a Between the Acts (Felvonások között, 1941) című összegző művészregény már csak halála után látott napvilágot. Az írónő egyébként is gyenge idegrendszere már nem bírta a II. világháború borzalmait; amikor 1941 tavaszán londoni lakásukat és vidéki házuk kertjét is bombatalálat érte, március 28-án kövekkel töltötte meg zsebét és az Ouse folyóba ölte magát.
Az utókor eleinte csupán az ezoterizmussal vádolt formaművészt, később már a tudatregény Prousttal és Joyce-szal rokon mesterét, az újregény előfutárát látta benne. Igazi elismerése csak a hatvanas évektől kezdődött, ma már az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként tartják számon.
Igen nagy hatást gyakorolt az angol nyelvű irodalomra, a magyarul Nem félünk a farkastól címmel játszott Albee-darab eredeti címe (Who,s Afraid of Virginia Woolf) is rá utal. Mára már klasszikusnak számít, műveit több mint harminc nyelvre fordították le, kultuszát társaság és folyóirat ápolja. A világítótorony című műve az ezredfordulón rendezett brit szavazáson bekerült a huszadik század száz legjobb regénye közé. Élete és Mrs. Dalloway című műve inspirálta a 2002-ben bemutatott Az órák című filmet, Woolf alakjának megformálásáért Nicole Kidman megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.
Virginia Woolf több regényét Tandori Dezső fordította magyarra,(Mrs. Dalloway, A világítótorony, Felvonások között, Hullámok, Az évek, Éjre nap vagy a Messzeség), aki mindig az eredeti mű stílusának átadására törekedett. 2008-ban jelent meg Tandori Dezső műve a fordításokról, Kilobbant sejtcsomók. Virginia Woolf fordítója voltam címen.
„Virginia Woolf hét regényét fordítottam magyarra… Könyvünkben …e hét könyv fordításának történetét aligha fogom elmondani. Sem stiláris küzdelmekrõl (nem voltak!), sem Virginia Woolf általam elképzelhetõ értékelhetõségérõl, sem a róla fennmaradt tömérdek (többnyire hiteles) élettörmelékrõl, adatról, értelmezésrõl nem akarok szólni. Mindjárt az elsõ könyv, a Mrs. Dalloway (…) döbbenet volt…”-írja Tandori a könyvében.
