Zala György szobrászművész az Andrássy Gyula-emlékmű, a Hősök terén álló Millenniumi emlékmű számos szobra mellett Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, Jókai Mórt, Deák Ferencet, Blaha Lujzát és Benczúr Gyulát is megörökítette.
Zala György 1858. április 16-án született Mayer György néven a Zala vármegyei Alsólendván. Nevét az 1880-as években – talán a korán elhagyott szülőföld előtt tisztelegve – változtatta Zalára. Képzőművészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd a bécsi és a müncheni akadémián folytatta, művészi érdeklődése mindinkább a francia és belga mesterek felé fordult. 1884-ben visszatért Budapestre, ahol a Műcsarnokban kiállította első jelentős alkotását, a Mária és Magdolna című márványszobrot, amellyel elismerést és számos megbízást szerzett.
Hamarosan a korszak legtöbbet foglalkoztatott emlékműszobrásza lett.
1885-ben rábízták a Huszár Adolf szobrászművész halála miatt félbemaradt aradi Szabadság-szobor befejezését, ezt követően elkészítette a várbeli Honvédszobrot, majd a Budapest legszebb lovas szobrának tartott Andrássy Gyula-emlékművet, amelyet rendkívül ünnepélyes keretek között maga Ferenc József császár avatott fel 1906. december 2-án az Országház déli szárnyánál. A szobrot 1945-ben, a Kossuth híd építése miatt bontották le, a szétszedés precizitásából úgy látszott, ideiglenes jelleggel. Az akkori hatalom azonban nem tervezte újraállítását, a szobor bronzanyagát feltehetően a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel.
„Zala György az aradi vértanúszobor megalkotója, Schickedanz Albert műépítészszel együtt készítette pályamüvét. A művész abból a nézetből indult ki, hogy az emlékműben kifejezésre kell jutnia első sorban annak, hogy Magyarország mai önállósága, sorsa fölött a nemzeti akaratnak teljes érvényre jutása azokon az alapokon nyugszik, melyekért a szabadságharcz magasztos küzdelme folyt. S ama szoros kapcsolat miatt, mely e fényes korszakot alkotmányunk helyreállításával összefűzi, a művész a szobormű felállítására az új országház előtti tért tartotta legalkalmasabbnak s tekintettel a szabadságharcz megörökítni való fontos eseményeire, szélesebb alapon rendezte el müvét. Szobor helyett egy egész szoborcsoportozatot adott. A pályamű az új országház tengelyébe eső s csupán annak egyik homlokzata felé nyitott, egyes átjárókkal ellátott hosszúkás teret tüntet fel. A bejárattal, illetőleg az országházzal szemben, lépcsőzetes alépítményen, hatalmas talapzat emelkedik, melyen a, felvilágosodás szárnyas géniusza áll világító szövétnekkel kezében, jelképezve a szabadság szellemének hatalmát, mely fölrázta s dicső küzdelemre vezérelte a nemzetet. A géniusz hatalmas oroszlánra támaszkodik, a fizikai erő jelképére, mely az önkény ármányos kígyóját tapossa el. A talapzat oldalait a polgári szabadság legfőbb tényezői külön csoportokban környezik. Az első csoport az egyenlőséget, a második a sajtószabadságot, a harmadik a vallásszabadságot, a negyedik a közös terhek megosztását tünteti fel. A talapzat alján Klio trónol, kezében a könyvvel, melyre ez van írva: „1848. 1849. 1867. Alkotmányért. Hazáért.” E csoport mindkét oldalán, a körfal alacsony pillérein, párosan elhelyezett kis géniuszok tartanak egy-egy lapot, az egyiken a Hymnus, a másikon a Szózat kezdő soraival.” (Vasárnapi Ujság, 1891. márczius 15.)
1894-ben monumentális szobrászati feladattal, a budapesti Millenniumi emlékmű megtervezésével és kivitelezésével bízták meg. A hat szobrász bevonásával elvállalt feladattal 1929-re készült el. A kolonnád oszlopközeiben elhelyezett királyszobrok közül Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, illetve Mária Terézia és Ferenc József szobrai dicsérték az ő keze munkáját, az utóbbi kettőt a II. világháború után eltávolították. Eredetileg ő készítette a szobrok talapzatául szolgáló falrészeken frízszerűen körbefutó domborműveket is. Az oszlopok párkányának két belső szélén állnak a Háború (1906) és a Béke (1908) szekerei, a külső széleken a Tudás és Dicsőség (1906-08), valamint a Munka és Jólét (1906-08) allegorikus szoborcsoportjai. További fő alakjai a harminchat méter magas korinthoszi oszlop tetején álló Gábriel arkangyal (amelyet az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíjával tüntettek ki), továbbá az oszlop tövében elhelyezett hét vezér szoborcsoport. A királyszobrok és a domborművek egy része a II. világháborúban elpusztult, illetve a történelmi változások következtében kicserélték őket, de az emlékmű keltette benyomás nem sérült, ma is a budapesti városkép meghatározó alkotása.
Az általa készített emlékművek sorát gazdagítja a nagykőrösi Hősi emlékmű (1925), illetve a pesti Eskü (ma: Március 15.) téren 1932-ben felavatott Erzsébet királyné-szobor, amelyet az 1950-es évek elején a fölötte lévő kis kupolás épülettel együtt lebontottak, majd 1986-ban – a kupolás épület elhagyásával – az Erzsébet híd budai hídfőjénél újra felállítottak. Utolsó nagy budapesti megbízása az 1934-ben Orbán Antallal közösen elkészített Tisza István-emlékmű volt. 1945-ben az emlékmű főalakját, Tisza István szobrát ledöntötték, a kompozíció megmaradt darabjait három külön szoborként állították fel Budapesten, illetve Esztergomban.
Kitűnő portrékat is készített, megmintázta – többek között – Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, Jókai Mórt, Deák Ferencet, Andrássy Gyulát, Blaha Lujzát és Benczúr Gyulát. Gazdag portrésorozatának kiemelkedő darabja az idős Ligeti Antal festőművészt megörökítő mellszobor.
Alkotásaira a külső mozgalmasság, a belső túlfűtöttség, a szobrászat mesterségének pontos ismerete és magabiztos arányérzék jellemző. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1896-ban megkapta a Ferenc József Rend lovagkeresztjét, 1930-ban a Magyar Corvin-láncot, a Magyar Tudományos Akadémia ugyanebben az évben tiszteleti tagjává választotta. A Magyar Nemzeti Galéria harminc szobrát őrzi, több alkotása a magyar történelem politikai fordulatainak esett áldozatul.
