A zenei jeleneteket ábrázoló ókori vázák is tanúsítják, hogy a görögök szerették a zenét és a mulatságokat.
A homéroszi kor kiválóságeszményén nevelkedett versenykultúra számára a költészet és a zene egyik legfontosabb megnyilvánulási formájává is a versengés vált. A görögök szerették az énekeket és a zenét: különböző hangszereket – lírát (lantszerű húros hangszer), sípot, furulyát, dobot – szólaltattak meg. Ez a klasszikus színházi előadás, többek között, az opera forrása is. Az ókori zenei kultúra a használati tárgyakon is megjelent díszítésként és emlékek, események megörökítéseként. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének több lenyűgöző darabja is erről az eseménydús zenei életről árulkodik.
A művészetekkel való megismerkedés a mindennapok fontos része volt a gyerekek életében az ókorban. Korinthosz, Thébai vagy Athén nem ismerte ugyan a közoktatás fogalmát, ám az állam gondoskodott a harcban elesett polgárok gyermekeinek oktatásáról. A családok leggyakrabban otthoni tanítót alkalmaztak, aki a családban élő lányokkal és fiúkkal egyaránt foglalkozott, de valószínűleg a szegényebb családok ezt a luxust nem engedhették meg maguknak, számukra a mai iskolai oktatás egy „lebutított” változata állhatott rendelkezésre.
Az ókori oktatók mindenekelőtt a bölcsésztudományokat tartották sokra, s ezek mellett zenei képzést adtak a gyerekeknek, akiknek a testét is edzették – amint az természetesnek tűnik az emberi szépségét magasztaló kultúrában. A számoszi születésű Püthagorasz (Kr. e. 570 körül – Kr. e. 495) a dél-itáliai Krotonban alapított filozófiai iskolát, úgy gondolta, a zenei tanulmányok és a vegetáriánus étrend elősegíti a halált követően utazó lélek felsőbb szintekre jutását. A filozófiában vállalt úttörő munkássága ellenére Püthagoraszt matematikai felfedezései, tétele, az aritmetikáról és a zenei harmóniáról szóló tanulmánya tette halhatatlanná.
Az ókori tálak díszítése a zene és a zenei versenyek világába kalauzolja el minket. A homéroszi kor kiválóságeszményén nevelkedett versenykultúra számára ugyanis a költészet és a zene egyik legfontosabb megnyilvánulási formájává is a versengés vált. A pánhellén ünnepeken is rendeztek zenei versenyeket, a delphoi Apollón ünnepe, az úgynevezett pythói játékok például főleg zenei versenyekből állt. A városállamok saját vallási ünnepein is rendeztek zenei versengéseket: Athénben a régi Athéné-ünnep, a többnapos Panathénaia egyik napja teljes egészében a zenei versenyeké volt.
A Platón és Xenophón írásaiban megörökített magán ünnepségeken a házigazda nemcsak étellel és itallal halmozta el vendégeit, hanem a hetérák énekkel és versekkel is szórakoztatták őket, auloszjátékosok szolgáltatták a zenét fúvós hangszereikkel, és ifjak is szolgálatban álltak – egyes vendégek különleges igényeinek kielégítésére.
A jellegzetes korabeli húros hangszer, a kithara versenyét ábrázolja a kiállításon szereplő, időszámításunk előtt 450 körül készült vörösalakos, bor és víz keverésére szolgáló kehelykratér. Az edényen ifjú áll fenn a versenypódiumon, ami a zenei verseny ábrázolásának egyik legjellemzőbb ikonográfiai eleme. A budapesti kratér különlegessége, hogy a festő megkettőzte a győzelmet szimbolizáló szárnyas Niké-alakot: a jobb oldali győzelmi koszorút, a bal oldali pedig ajándékszalagot nyújt át a győztesnek, valószínűleg kettős győzelemre utalva.
Az 520-510 között készült feketealakos bortöltő kancsó (oinochoé) töredékén látható finom vonalú hangszert az akkoriban szabványos hét húrral ábrázolta a vázafestő. A hangszer nem kitharára, inkább lyrára utaló jegyei, valamint a képen kissé oldalra fordított pozíciója utalás lehet a symposionra, azaz az étkezések utáni, beszélgetéssel, énekkel, tánccal kísért „együttivásra”.
A kétféle zenei kontextus, vagyis a verseny és a symposion kapcsolatára utal, hogy a zenei versengést ábrázoló jelenetek nagy többségükben a bor tárolásához, keveréséhez és fogyasztásához tartozó vázaformákon jelennek meg.
A Szépművészeti gyűjteményében szerepel egy töredékesen fennmaradt, időszámításunk előtt 500 körül keltezhetett feketealakos, három nagyobb részletből összeállított ivóedény (skyphos) is. Ezen szatírnak öltözött ünnepi kórus ad elő hangszerrel kísért kartáncot. A szatírok régi típusú bölcsőkitharán játszanak, jobb kezükben pengető, az edény mindkét füle alatt ünnepi előadás helyszínére utaló oltár-töredék. Mindössze öt feketealakos kitharás szatírkórus-jelenet ismert, ezek egyike a budapesti skyphos.
Az ókori zenei világot idézi meg az Antik gyűjtemény egy egyedülálló, aulosjátékost ábrázoló etruszk vázája. Az 570-560 között készült illatszeres edény fő oldalán egy aulos-on – a mai oboához és klarinéthoz hasonlítható felépítésű és hangú jellegzetes fúvós hangszeren – játszó alak látható. A jelenetet madár és párduc egészíti ki – a mai szemlélőben azt a képzetet kelti, mintha őket bűvölné el a zene.
