Stefan Zweig elbúcsúzott a tegnaptól, az európai polgárságtól, ami az ő számára az egész világot jelentette, és felidézte azt a tegnapot, aminek elmúlását nem tudta túlélni. Stefan Zweig 70 évvel ezelőtt vetett véget életének.
Stefan Zweig utolsó könyvében, önéletrajzában A tegnap világa (Die Welt von Gestern, magyar fordításban Búcsú a tegnaptól címen jelent meg) terjedelmes művében saját életútjára visszatekintve a régi Bécs hangulatát, légkörét egyszerre líraian és történetírói szemléletességgel mutatja be. Sokan éppen ezt tartják életműve csúcsának. Be is fejezte, de megjelenését már nem érte meg. A honvágy, a rátörő reménytelenség, Ausztria eltiprása, a világ féltése búskomorságba sodorta. Bármennyire is biztonságban volt ő maga, már a biztonságot és az életet sem igényelte. 1942. február 22-én éjjel 61. életévében öngyilkos lett.
„…az idő adja a képeket, én csak a szavakat teszem hozzá.” Stefan Zweig: A tegnap világa
Európai értelmiségként a békéért
Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító 1881. november 28-án született, gazdag bécsi nagypolgári családból származott, apja Csehországból bevándorolt zsidó textilgyáros volt. A bécsi és berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult, majd 1904-ben Hippolyte Taine filozófiájáról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett.
Polgári demokrata létére lelkesen szereti a Habsburgokat, és igazi uralkodóeszménye Mária Terézia. Igazán tiszteli Goethét és Schillert, de az ő nemzeti klasszikusa Grillparzer. Mint a legtöbb kezdő írótehetség szonettekkel és egyéb hagyományos formákban írt versekkel kezdte gyakorolni az írást, igen jó formaérzékkel. Még mielőtt megtalálta volna a saját műfajait, a lélektani novellákat és kisregényeket, a történelmi életrajzokat, végül a nagy távlatú emlékezéseket, nagyobb lélegzetű verses drámákat írt.
Egyetemi évei alatt versekkel jelentkezett és élénk műfordítói tevékenységet is folytatott. 1904-ben megjelent első novelláskötetének írásai az Arthur Schnitzler-féle pszichoanalitikus, dekadens impresszionista elbeszélő művészettel mutatnak rokonságot. Megismerkedett Sigmund Freuddal, akit mindvégig mesterének vallott, és akinek lélektani módszere nagymértékben hatott emberábrázolására. Későbbi novelláiban egyértelműen felismerhető Freud hatása. Zweig az egyetem elvégzése után bejárta egész Európát, s eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába is.
Az első világháború idején egy értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és igazságos békéért szállt síkra. 1917-es Jeremiás című háborúellenes drámája miatt átmenetileg emigrációba kényszerült, ahonnan 1919-ben tért haza, Salzburgban telepedett le. Háza az európai szellemi értékekért küzdő értelmiségiek találkozóhelye lett. Ekkor kezdte írni esszéit, így jöttek létre A világ építőmesterei címmel összefoglalt sorozat tanulmánykötetei. 1927-ben jelent meg Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, amelyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzolt lenyűgöző képet.
A húszas években írta meg legjobb novelláit is, amelyeknek érzékeny személyiségábrázolása a pszichoanalízis iránti érdeklődéséből fakadt. Az Ámok című elbeszélésben a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara pedig a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. Történelmi személyekről (Fouché, Marie Antoinette, Stuart Mária) szóló regényes életrajzai a két világháború között igen közkedveltek voltak.
„A sakkjátékhoz, amint a szerelemhez is nélkülözhetetlen a partner, hogy ne váljunk automatává, puszta robottá -, s ezáltal végül embertelenné…” Stefan Zweig: Sakknovella
Egy nyugtalan szív menekülése
Mivel 1934-ben már Ausztriában is egyre erősebb lett a nácizmus és salzburgi otthonában is házkutatást tartottak, Zweig Londonba távozott. Ott írta meg egyetlen, késői regényét Nyugtalan szív címmel. 1940-ben Angliából New Yorkon keresztül Brazíliába ment, ott született 1941-ben utolsó, talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella.
Brazíliában írta meg önéletrajzi visszaemlékezését, A tegnap világát, amely a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát is adja. Az író minden Brazíliában megkapott elismerés és szeretet ellenére sem feledte Ausztriát, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották és könyveit elégették.
A honvágy, a rátörő reménytelenség, Ausztria eltiprása, a világ féltése búskomorságba sodorta és depressziója mind erősebbé vált. Bármennyire is biztonságban volt ő maga, már a biztonságot és az életet sem igényelte.
Amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt, az öngyilkosság mellett döntött. Tettére gondosan készült, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Miután megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá, 1942. február 22-én éjjel második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petropolisban búcsút mondott az életnek.
