Bácskai Juli: Amikor a buták dirigálnak

Szerző: Kibelbeck Mara / 2011. augusztus 19. péntek / Psziché, Énkép

Amikor a buták dirigálnak, avagy irigység és péniszirigység. Ősidők óta kedvelt tulajdonság az irigység. Valahogy a kis kaliberű egyének sajátja. A kicsinyeseké. A csóró lúzereké. Nem a szegényé, hanem a főállású szerencsétleneké. – Együttélősdi Bácskai Juli a Cultura szakértő írójával, pszichológus „szabadSZÓműves”-sel

A kisebbségi komplexus keveredik a valódi kisebbséggel, nem csak hiszi magát kevésnek, de az is. Vigasz-ágon megtalálja őt a Hatalom. Ő pedig elfogadja kápó-szerepet, mert tudja, hogy végre valaki lehet, ha másoknak dirigálhat. Senkiből Valaki.

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? – kérdezi ijedten Zolika, a szorgalmas tanuló a zeneiskola rettegett trombita-tanárjától. –Pontosan melyik hang volt hamis? – kérdi, de már tudja, hogy hallgatnia kellett volna. Dezső bácsi ma sincs humoros kedvében. – Mit pofázol vissza???! – üvölti. Minek jár ide egy ilyen béna, süket kölyök? Csak azért, hogy az én idegeimet tönkretegye, lefogadom! – Mind!!! Mind hamis! Veszélyességi pótlék járna nekem miattad, fiam, na takarodj, és gyakorolj, mert kiváglak, ha még egyszer ilyen pocsékul játszol.

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? – kérdezi Dezső bácsi pár óra múlva az autószerelőnél. – Melyik része ad milyen hangot, amire azt tetszett mondani, hogy bajos, nagyon bajos? – és szeme előtt már a pedagógusi fizetés értesítője lebeg, a bankszámla és a tartozások listája mellett, ahová a Suzukija szerelési költségei is a mínuszos oldalon állnak.

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? – kérdezi az autószerelő a vizsgálaton, ahová sürgősségivel utalták be. – A tüdő vagy a szív rendetlenkedik? – kérdezi és fél, maga sem tudja, hogy hallani akarja-e vagy sem a választ.

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? –kérdezi a belgyógyászat doktora, a pulmonológiai tudományok kandidátusa, a tudományos akadémia tagja a kisablakon kikukucskáló gondnoknőtől.

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni: mivel zavarnánk mi a tisztelt lakóközösséget? – mert ugyebár nem sokat vagyunk itthon, már elajándékoztuk a kutyát is, mert arra is azt tetszett volt mondani, hogy zavaró, és a feleségem ugye csak a varrógépén dolgozgat, nem mondom, hogy hang nélkül, de mi ez ugye a szomszéd Zolika trombitajátékához képest ugye, amit én speciel szívesen hallok, mert fúvós hangszeren ritkaság ilyen tiszta hangokat hallani, de a mi Szofink a hárfájával, csak szigorúan délután 4 és 5 között gyakorol, amikor a szomszéd Lujzi néni felébred, és Szofink jövőre a Julliard-ra megy, ami ugye a legrangosabb zenei képzőműhely, én pedig este 8 előtt nem érek haza, akkor két órát számítógépezek, és máris alszom. Ne, ne tessék kiabálni, se fenyegetőzni, majd halkabban leszünk, még halkabban…

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? – kérdezi arcátlanul a kis zseni a nagy osztrák uralkodótól. – melyik hanggal van baj?- kérdezi bizonyos Wolfgang Amadeus Mozart, amikor élete egyik főművét bemutatta a bécsi felső köröknek. A felső körök döntéshozók voltak, amióta világ a világ. Jogukban állt cenzúrázni, zenedarabokat elvetni, átíratni, megvétózni. Értettek is a zenéhez, de mindenképp fontos volt számukra a zsírosbödön mellett maradni, bizonyítandó, hogy nélkülözhetetlenek a zenei színvonal megőrzésében. Ám megérkezett Amadeus (jelentése: Isten fia), és lábak remegtek, kezek reszkettek, szemek villogtak: mit tegyünk ezzel a szemtelen kölyökkel? Folyok belőle a Zene, árad belőle a tehetség.

Mozart izgatott. Mindig izgatott. Nagyon is tudja, hogy szenzációs az új darabja, de mint minden alkotónak, neki is kell a visszajelzés. Szinte ugrál: na. Nos, hogy tetszett? A Császárnak? A zenei főintendánsnak? Morgolódás, hümmögés. Komoly fejtörést okoz ez a srác. Hm. Szóval. Talán. Megvan! Túl sok benne a hangjegy! – és önelégülten somolyog a mondat feltalálója, na ezzel kezd valamit, Öcsém!

– Pontosan melyik hangra tetszett gondolni? – kérdezi Mozart. És a sok tehetetlen, impotens, tehetségtelen ingyenélő elhallgat. Hát erre mi a válasz? Melyik hangot vegye ki a negyvenháromezerből?

Mozart riválisa Salieri igencsak közepes tehetség. Ők a veszélyesek! Aki magát még közepes szintűnek sem tartja, többnyire megelégedett ezzel. Aki „majdnem” jó, „majdnem tehetség”, az áskálódással és irigységgel pótolja, ami hiányzik belőle.