„Elégedetté tesz, hogy így alakult az életem. Gazdag volt, és sokat kaptam tőle.” Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, az analitikus pszichológia megteremtője, a XX. századi kultúra nagy hatású, sokat vitatott alakja 150 éve, 1875. július 26-án született.
„Jung 1934-ben egy bázeli szeminárium epilógusában a következőket írta: »Meg vagyok győződve arról, hogy a lélek tanulmányozása a jövő tudománya. A pszichológia úgymond a legfiatalabb természettudomány, és fejlődésének kezdeténél tart. Ugyanakkor ez az a tudomány, amelyre a leginkább szükség van, hiszen egyre inkább nyilvánvaló, hogy az embert fenyegető legnagyobb veszedelem nem az éhínség, a földrengés, nem is a mikrobák vagy a rák, hanem az ember, és nincs megfelelő védekezés a pszichés járványok ellen, amelyek a legnagyobb természeti katasztrófáknál is összehasonlíthatatlanul nagyobb pusztítást végezhetnek…«” (Jolande Jacobi: C. G. Jung pszichológiája)
„Jung – ez nem kétséges – európai örökségünk része. Hatása a pszichológián, a pszichoterápián túl a művelődéstörténetben, a társadalomfilozófiában, az irodalomelméletben, sőt kiváló szépírók alkotásaiban is lemérhető. Elég, ha a Svájcban letelepedett Kerényi Károly munkásságára utalunk.” (Buda Béla)
„Mi emberek, ugyan tulajdon személyes életünket éljük, másfelől mégis nagymértékben vagyunk képviselői, áldozatai és előmozdítói egy olyan kollektív szellemnek, amelynek korát évszázadokban számoljuk. Igaz, képzelhetjük akár egy egész életen át, hogy a magunk feje után megyünk, és soha nem döbbenünk rá, hogy csupán a fő cselekmény statisztái voltunk a világszínház színpadán.” (Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok)
Carl Gustav Jung az északkelet-svájci Kesswillben született 1875. július 26-án, apja református lelkész volt. A családi mitológia szerint Jung nagyapja Goethe törvénytelen fia volt, s talán ebből is eredt, hogy egyik legkedvesebb olvasmánya később Goethe Faust-ja lett.
„A tudattalanban hosszú távon előre készülődik a jövendő, és ezért tisztán látó emberek jó előre kitalálhatják.”
1879-ben a család Bázelbe költözött, Jung itt végezte iskoláit is. Gyerekkorára visszaemlékezve egyik alapélménye a magányosság volt, sokáig nem született testvére. A másik nagy élmény, amely végül pályaválasztásában és későbbi életében is nyomot hagyott, az álmok, a misztikum, az okkultizmus iránti érdeklődése volt. Unokanővérével rendszeresen spiritiszta kísérleteket végeztek, emellett erősen foglalkoztatta a vallás, a saját Isten-élmény megfogalmazása. Mivel a családban mindkét ágon számos lelkész volt, őt is annak szánták, de jobban érdekelte az ember a maga testi-lelki valójában. Így a középiskola elvégzése után a Bázeli Egyetemen természet- és orvostudományi stúdiumokat hallgatott, 1900-tól a Zürichi Egyetemen folytatta tanulmányait. 1902-ben doktorált, disszertációját Az úgynevezett okkult jelenségek pszichológiájáról és patológiájáról címmel írta. A szerencse úgy hozta, hogy 1900-tól a neves pszichiáter, a skizofrénia vizsgálatával foglalkozó Eugen Bleuler mellett dolgozhatott gyakornokként a Burghölzli Elmegyógyintézetben, ahol először alkalmazhatta az általa kidolgozott asszociációs teszteket.
„Minden féltékenység magja a szeretet hiánya.”
1903-ban feleségül vette Emma Rausenbachot, a házasságból öt gyermekük született. Kapcsolatuk azonban veszélybe került Jung egyik páciense, majd tanítványa, Toni Wolff miatt, aki a tudós szeretője lett. Emma asszony bölcsen tudomásul vette a tényt, ám azt igen nehezen viselte, hogy Toni állandó résztvevője volt a vasárnapi ebédeknek.
1905-ben Jungot a zürichi egyetem pszichiátriai orvosprofesszorává nevezték ki. 1907-ben megjelent egy írása a dementia praecoxról (korai elbutulás), amely kollégái körében nem talált elismerésre. Felfigyelt rá azonban Freud, s levélben találkozót javasolt Jungnak, aki hamarosan fel is kereste őt Bécsben. Első találkozásuk alkalmával szünet nélkül 13 órán keresztül beszélgettek, mindketten igen nagy hatást téve a másikra, s ettől kezdve öt éven keresztül szoros munkatársi kapcsolatban álltak. 1908-ban együtt vettek részt az Első Pszichoanalitikai Kongresszuson Bécsben, majd egy évvel később az Egyesült Államokban tartottak előadásokat a Clark Egyetemen. Hazatérésük után Jungék Küsnachtba költöztek, otthonuk ajtaján az alábbi felirat állt: Vocatus atque non vocatus deus aderit (A hívott és nem hívott Isten is megérkezik).
„1908-ban, amikor Freud meglátogatott Zürichben, bemutattam neki a Babette-esetet. Utána így szólt hozzám: „Tudja, Jung, bizonyára hallatlanul érdekes, amit ennél a betegnél földerített. Hanem, hogy volt képes ezzel az elképesztően ronda nőszeméllyel órákat és napokat eltölteni?” Dermedten bámultam rá, mert ilyen gondolat egyáltalán föl sem vetődött bennem. Az én szememben ő egy bizonyos értelemben meghitt öreg jószág volt, hisz olyan szép rögeszméi voltak, és olyan érdekes dolgokat mondott. És végeredményben a groteszk zagyvalékok ködgomolyaga mögött nála is kirajzolódott az emberi arc.”
1910-ben a Nemzetközi Pszichoanalitikai Egyesület elnökévé választották, s noha Jung igen sokat tett a pszichoanalitikus mozgalom elterjesztésében, s maga Freud is utódjának tekintette őt, a véleménybeli különbségek miatt kapcsolatuk lazulni kezdett. Jung nem értett egyet Freud azon makacs meggyőződésével, hogy a neurózisok főként szexuális eredetűek. 1913-ban megszakították a kapcsolatot, Jung a Pszichoanalitikai Egyesületből is kilépett. Ugyanekkor lemondott professzori állásáról is, a magánpraxis és az elméleti munka töltötte be minden idejét.
1921-ben megjelent a Lélektani típusok című személyiségtipológiával foglalkozó munkája, amelyben többek között bevezette az extravertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) típusok fogalmát. (Ő magát ez utóbbiba sorolta.)
„A tudattalanban hosszú távon előre készülődik a jövendő, és ezért tisztán látó emberek jó előre kitalálhatják.”
A húszas évek elejétől egyre többet utazott Európán kívülre, ősi vallások és kultúrák nyomait kutatva járt Afrikában, Új-Mexikóban, Indiában és Ceylonban is. Ekkoriban foglalkozott az álomértelmezéssel is, amely végül elvezette őt a kollektív tudattalan fogalmának megalkotásához, az archetípusok (ősképek) vizsgálatához. Tanulmányozta a keleti filozófiai rendszereket, megtanult mandalát rajzolni (bollingeni háza is ennek alapján készült), érdeklődött az asztrológia, az alkímia iránt. 1933-ban az Általános Pszichoterápiás Társaság elnöke, a zürichi Politechnikai Egyetem magántanára lett.
Közben továbbra is praktizált, betege volt például F. Scott Fitzgerald felesége, Zelda, illetve Joyce skizofrén nővére, Lucia is. 1943-tól a Bázeli Egyetem orvosipszichológia-professzora volt. Ebben az időben néhány helytelenül értelmezett kijelentése miatt náci-szimpatizánsnak minősítették, tévesen. 1947-ben, két infarktus után visszavonult a bollingeni toronyba, s ideje jó részét az írásnak szentelte. 1948-ban hozzájárult a zürichi C. G. Jung Intézet megalapításához.
„Ha az ember túlságosan sok dolgot hagy abba, mulaszt vagy szinte felejt el, fennáll annak a lehetősége és veszélye, hogy amit abbahagyott vagy elmulasztott, az kettőzött erővel fog visszatérni.”
„Életem a tudattalan önmegvalósításának története. Minden, ami a tudattalanban zajlik, eseménnyé kíván lenni, és a személyiség is ki akar bontakozni tudattalan feltételei közül, hogy önmagát mint egészet élje át. Ha ezt a fejlődési folyamatot magamra vonatkoztatva akarom ábrázolni, nem használhatom a tudományos nyelvet; mert hiszen önmagamat nem tapasztalhatom meg tudományos problémaként.”
1957-ben Aniela Jafféval megkezdték önéletrajzi könyvének „megírását”: Jung mesélt családjáról, életének fordulatairól, tudományos tevékenységéről, Jaffé pedig szó szerinti jegyzeteket készített. A könyv 1997-ben magyarul is megjelent Emlékek, álmok, gondolatok címmel. 1960-ban Jung megírta Az ember és szimbólumai című könyvét, amelynek elkészülte után nem sokkal 1961. június 6-án Küsnachtban elhunyt.
„Elégedetté tesz, hogy így alakult az életem. Gazdag volt, és sokat kaptam tőle. Ennyi mindenre hogyan is számíthattam volna. Csupa előre nem látható dolog volt, ami történt. Némelyik másképp is alakulhatott volna, ha én magam másmilyen vagyok. De hát úgy történt, ahogyan történnie kellett; mert épp azáltal lett ilyen, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok. Sok minden szándékoltan jött létre, és nem vált mindig a javamra. De nagyrészt természetesen és sorsszerűen bontakozott ki. Megbántam sok ostobaságot, ami a konokságomból származott, ám ha nem lettem volna konok, nem is érem el a célomat. Így hát csalódtam is meg nem is. Csalódtam az emberekben és csalódtam magamban. Csodálatos dolgokat tudtam meg az emberekről, és többet végeztem el, mint amennyit magamtól elvártam. Nem alkothatok magamnak végérvényes ítéletet, mert az életjelenség és az emberjelenség túlságosan sokrétű. Amint öregedtem, egyre kevésbé értettem magam, egyre kevésbé ismertem magamra és egyre kevesebbet tudtam magamról.”
Sokrétű munkássága igen nagy hatással volt az irodalomtudományra, az irodalompszichológia kezdeteire is, s egyes mai követői szerint analitikus pszichológiája megfelelő kezelés mellett szinte minden pszichés probléma orvoslására alkalmas.
Idézetek forrása: Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok
