Milyen hatásai vannak és voltak a koronavírus-járvány okozta különleges helyzetnek a különleges fejlődésű gyerekekre, illetve az oktatásra? Milyen lehetőségeket kínál a krízis a pedagógia számára és milyen feladatokat kell megoldani a korszerűbb oktatás megteremtése érdekében?
Ezekre a kérdésekre válaszol az mta.hu számára írt összefoglalójában Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, a Természettudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Milyen az atipikus tanulási/tanítási környezet?
Egyértelmű szabályok
Az atipikus fejlődés minden formájában nagy szerepet játszik az idegrendszeri elköteleződés késleltetettsége vagy túlzott erőssége. Vagyis az ilyen diák, bár gyorsan megérthet tananyagot, szabályokat, csak akkor fog hosszabban is emlékezni rá, ha többször éri ugyanaz az inger az agyát. Az is gyakori azonban, hogy túl gyorsan és mélyen bevésődik valami, és ez merevvé teszi a tanulást és a viselkedést.
Az első segítség tehát, ha az atipikus fejlődésű agy a rendszer és rendszeresség segítségével egyértelmű információkat kap:
Az algoritmusok, a tanulnivaló főbb pontjainak kiemelése egy átlátható ábrán, gondolattárképen biztos keretet teremt a tanuláshoz. Az ismeretek egyre nagyobb tömege helyett az ismeretek feldolgozásához szükséges algoritmusok segítik a tanulást. Például nem kell minden ország adatait, jellemzőit megtanulni, elég, ha néhány fontos ország esetében megtanulja a diák, hogy mely faktorok lényegesek – domborzat, ásványkincsek stb. Erre a sémára rengeteg információt fel tud fűzni, és akár Bergengóciát is képes elemezni, az információkat feldolgozni. Egy történelmi esemény megértésében is adott, mit kell figyelembe venni: idő, hely, szereplők, viszonyok stb. Így nem kell minden egyes ismeretet beletömni a gyerekek fejébe, hanem egy értelmes rendszert kell feltölteni az aktuális adatokkal.
A 21. századra annyi információ halmozódott fel, hogy nem lehet és nem is kell átadni mindent, sokkal inkább az információk keretét érdemes megtanítani néhány konkrétumon keresztül. Így nem még több romlandó halat, hanem a halfogáshoz hálót kap a diák.
Csapda: ha olyasmit is szabályokhoz, algoritmusokhoz kötünk, amin gondolkodni kellene. Például, ha a függvények kiszámolására úgy tanítja a tanár a diákot, hogy milyen lépéseket kell elvégezni, akkor utasítások sorozatának a követését tanítja, nem pedig a matematikai gondolkodást.
A fogalmak tisztázása a szabályok alapja, vagyis a hatékony tanuláshoz akár táv-, akár digitális, akár személyes jelenlét melletti oktatásról van szó, jól használható fogalomtárakat kell biztosítani. Nem kell hosszú szövegeket végigolvasni, hogy megtalálja a tanuló, amit tudni akar. A sokak által lenézett Wikipédia színvonala az Encyclopedia Britannicáét is eléri, és mindkettőnek megvan a helye. A lexikonok tulajdonképpen szabálygyűjtemények, az adott korszak ismeretei szerinti tudások, és biztos keretet adnak a szabad tanulásnak. Mindig elérhetők online és offline is.
Csapda: ha az ismereteknek túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, vagy ismeretek tanítása nélkül akarunk tanítani.
A közös tanuláshoz minden résztvevő által ismert és ha lehetséges, közösen kialakított rend tartozik. Órarend, napirend, hetirend. Jót tesz az alkalmazkodásnak, ha mindenki ismeri és elfogadja a kereteket.
Csapda: ha a túlzott rendszerezés miatt az egyéni sokféleségnek nincs tere. Ma már ilyennek minősül az is, hogy évfolyamok, tantárgyak és osztályzatok rendszerében oktatjuk a képességszerkezetükben és fejlődési sajátosságaikban nagyon különböző 21. századi gyerekeket.
A szabályok mindenkinek segítenek, és mindenkire vonatkoznak, de például a kontrollzavarok esetén betonból kell lenniük, és következetesen be kell tartani és tartatni őket, mert ahogy a diszlexiás gyerekek a betűket, úgy a viselkedészavarokkal küzdők a szabályokat nem tudják megjegyezni.
Az autista idegrendszer számára a szabályok a biztonságot jelentik, ahogyan mindenki másnak is, csak a tipikus fejlődésűeknél a tiszta szabályok hiánya nem okoz olyan mértékű feszültséget, hogy az jelentős zavarhoz vezessen.
Csapda: ha a szabályokat a vasfegyelem/magolás dimenziójába soroljuk, és azt gondoljuk, hogy a porosz nevelésen túl csak a szabályok nélküli anarchia létezik.
A rendszer, az egyértelmű szabályok az autonóm tanulást segítik, mert a keretek között szabadon és biztonságban mozoghatnak, haladhatnak a diákok. A szabályok mindenkire érvényesek, a szabályok adta kereteken belül viszont nagy egyéni eltérések lehetnek. Ezért türelmes, lépésről lépésre történő haladásra van szükség.
Türelem – Kevesebb = több
Az idegi elköteleződéshez idő kell. Ha túl gyors a haladás, ez nem történik meg, vagyis nem rögzülnek a megtanultak, legyen az betű, vers, számolási művelet vagy viselkedési szabály. Az atipikusoknál ez a folyamat is instabil, van, amikor túl gyors, de általában kifejezetten hosszú időt vesz igénybe, ezért türelemre van szükség.
Az egyértelmű szabályok, az algoritmusok, keretek sok információbevésést kiváltanak, mégis több információ tárolását teszik lehetővé, vagyis a kevesebb = több szabályt is szolgálja ez a módszer.
Csapda: az üres algoritmizálás, mert a részletek elveszhetnek.
Tanulási zavar és kontrollzavarok esetén szükség van az ismétlésre, az alapos begyakorlásra, és csak fokozatosan lehet a tanulnivalót és a viselkedési szabályokat átadni. Amikor az egyik szabály már működik, akkor lehet egy újabbat bevezetni. Ezért a tanulás során a lassabb haladással megalapozható a további tanulás hatékonysága. Minél több a tananyag, annál gyengébb a tanulás hatásfoka.
Csapda: ha a kevesebb túl kevés.
Egyénenként nagyon különböző, hogy melyik tartalom milyen gyorsan rögzül. Az atipikus fejlődésű gyerekeknél a szokásosnál is nagyobb ereje van az érdeklődésnek és a motivációnak, mert erős támogatást kap az idegrendszeri elköteleződés a dopaminrendszertől.
Csapda: ha céllá válik, hogy a gyerekek boldogok legyenek, mert az öröm nem cél, hanem a tanulás következménye.
Az atipikus idegrendszer könnyen túlterhelődhet az erős ingerfelvétel miatt, tehát emiatt is az egyéni érzékenységet figyelembe véve, lépésről lépésre kell haladni a tanulásban.
Csapda: ha a lépésről lépésre haladás lassúságot, nem pedig fokozatosságot jelent.
Az atipikus fejlődésű gyerekek csoportján belül is nagy fejlődésbeli eltérések vannak, ahogyan ez kisebb mértékben, de a tipikus tanulókra is jellemző. Ezért különböző, hogy ki mely területen milyen teljesítményekre képes. Ha a fejlődési sajátosságaihoz nem illő elvárások kitaszítják a tanulót a komfortzónájából, az hosszabb távon is ellenállást okozhat. A legközelebbi fejlődési zónába csak megfelelő mediációval szabad belevinni a diákokat, a veszélyzónába, ami extrém szorongást és kudarcot okoz, semmiképpen. A jelenlegi oktatás a diákokat rendszeresen a veszélyzónába taszítja, nem csoda, hogy menekülnek, ahogy tudnak. Ugyanezt teszi bárki, így a pedagógus is, ha olyasmibe rángatják bele, ami túl van az általa megléphető területen.
A nagyon eltérő igényeket egyszerű differenciálással nem lehet azonosítani, ezért szükséges, hogy a tanuló is részt vegyen a tanulásának a szervezésében. A pedagógus által kijelölt választható feladatok keretet jelentenek a tanulásnak, de többféle szinten és módon adnak lehetőséget a feladatvégzésre. Ez segíti a komfortzónát nem jelentősen meghaladó, hanem még éppen fejlesztő tevékenységekben tartást. Ideális esetben a tanulásban is elérhető a „flow” élménye.
Tevékenységben tartás
A tevékenység nem csupán azért szükséges a tanuláshoz, hogy tapasztalatok útján mélyebb megértés jöjjön létre, hanem azért is, mert az aktivitás segít fenntartani a figyelmet, és tevékenység közben jobban kiderül, ki milyen képességekkel rendelkezik.
Az atipikus fejlődésű agy számára a mozdulathoz, képhez, hanghoz kötött tanulás, tehát az észlelési csatornák bevonása szükséges a sikeres tanuláshoz (mindez a tipikus idegrendszer számára is megkönnyítik a tanulást).
Csapda: ha az észlelési csatornák használatát nem köti a pedagógus verbális anyaghoz, hogy tudatosabb és egyértelműbb tudás jöjjön létre.
Az atipikus fejlődésű agy számára létkérdés a tevékenység, mert üresjáratban szétesik a szabályozása. Ezek a gyerekek olyanok, mintha kerékpáron ülnének, folyton hajtaniuk kell. Értelmes tevékenység esetén jelentősen csökken a konfliktusok száma, és növekszik a tanulás hatékonysága.
Csapda: ha nincsen a gyerekeknek lehetőségük a szabad tevékenységre, amikor maguk határozzák meg, mit tesznek.
Amit sokat csinálunk, abban egyre jobbak leszünk, vagyis aki aktív lehet, az fog jobban fejlődni. Ha a pedagógus folyton felmondhatja a tananyagot, akkor kiváló lesz benne. Jobb lenne, ha a gyerekek lennének aktívak az iskolában, mert akkor ők fejlődnének.
Ahogy fentebb láttuk, a játék, aktivitás, újdonság, sikerek, társas helyzetek fenntartják a figyelmet, segítik az emlékezetet, elkötelezik a területen való tevékenység iránt a tanulót. A gamifikációnak éppen ezek a legfőbb faktorai. Örömöt jelent a tanulás, ha játékos, aktív, érdekes, és azonnali visszajelzést ad a teljesítményről. Amennyiben társas helyzetben történik, még egy örömfaktor ad erősítést. Digitális eszközök nélkül is működik mindez – tapasztalat-, probléma-, projekt-, média-, dráma- és egyéb aktivitásalapú tanulás szórványosan létezik a magyar oktatásban, de a túl sok tananyag ellene dolgozik az alkalmazásának.
Az sem mindegy azonban, hogy milyen tevékenységet vár el az oktatás a gyerekektől. Megfelel-e a gyermek képességeinek, és megfelel-e azoknak a kihívásoknak, amelyeket az adott kor állít? Az atipikus fejlődésű idegrendszer sok tekintetben 21. századi: intuitív, a mintázatokra érzékeny, holisztikus a gondolkodása, érzékenyebb a környezeti ingerek változására, ingeréhség, gyors reakciók jellemzik. Nem véletlen, hogy e gyerekek közül a távtanulásban sokan nagyon jól feltalálták magukat. Otthon lehet kísérletezni, sok mindent kipróbálni, amit az iskolában nem. Nem kell egy helyben ülni, fel lehet ugrálni és akár a trambulinon repkedve tanulni, mint a finn gyerekek. Lehet saját tempóban tanulni önállóan és társakkal, valamint információt gyűjteni különböző, akár tiltott forrásokból is.
A különlegesek tanításának üzenete
Tanmenet, tantárgy, tananyag, tanóra, házi feladat, számonkérés, osztályzatok, évfolyamok, igazolt és igazolatlan hiányzások – ezek az elavult oktatás fő eszközei, amelyek legfőképpen kategorizálásra alkalmasak, és amelyek által a diák passzív elszenvedője a folyamatoknak. A 21. századi tanulás eszközei a problémamegoldás, a kommunikáció, az egyéni és társas helyzetek kezelése, az együttműködés, tervezés, döntés, tudásépítés, értékelés, ahol a diák aktív résztvevője a folyamatoknak.
A 21. század a gyors változások százada, amikor az állandó változással járó bizonytalanság elfogadása és ehhez a tanulásbeli rugalmasság, vagyis tanulás, felejtés, majd új tanulás szükséges. Az információk befogadása helyett a releváns információk megválasztása, az utasítások követése helyett a helyzetek, problémák megoldása a célravezető. Az atipikus fejlődésű gyerekek éppen ezeken a területeken nincsenek hátrányban, és egy olyan oktatásban, amely a fentiek szellemében működik, nem jelentene problémát, hogy ki tipikus vagy atipikus fejlődésű.
A 21. században az sem szabad, hogy zavart okozzon, ha valamilyen nem várt helyzet miatt a pedagógus nem tud közvetlenül részt venni a diákok tanulásában, mert nem a tananyagot kell megtanítani, hanem magát a tanulást, amihez módszertan tekintetében az atipikus fejlődésű gyerekek igen gazdag tapasztalati anyagot biztosítanak.
Gyarmathy Éva
klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus
MTA.HU
