Környezetünk akár jellemünkre is következtethet, amint megszólalunk. Ám a helyes hangképzés és beszédtempó tanulható, akár otthon, egy most megjelent gyakorlókönyv segítségével is. A szerző, aki pályája során színészeket éppúgy oktatott, mint óvodásokat, fontosnak tartaná, hogy megint legyen beszéd és retorika tantárgy az iskolákban. Bizonyos esetekre pedig hangdiétát írna elő mindenkinek.
Személyiségünk egyik tükre a beszédünk, de nemcsak rólunk, hanem a társadalomról is képet mutat. Hiszen a beszéd tanult tevékenység, és formálódási folyamata életünk során sohasem befejezett. Így megszólalásunk mikéntje saját habitusunk mellett a reánk hatását kifejtő környező világról is árulkodik. Mátraházi Zsuzsa /MTI PRESS írása.
Tudunk javítani kifejezőkészségünkön 2. rész
– Harminc évvel ezelőtt egy másodperc alatt átlagosan 11 hangot ejtettünk ki, ma 15-16 hangot – kezdi Thoroczkay Miklósné, logopédus a számadatokat. – A leggyorsabb még ejthető és nagy nehezen megérthető sebesség a másodpercenkénti harminc hang. A felgyorsult élet hozza magával a beszédtempó növekedését, de a sietség miatt nem tudjuk artikulálni a hangokat, ettől motyogóbb lesz a beszédünk.
Nem csak a környezetünkben hallható beszéd hiányosságai felelősek azért, hogy már óvodáskorban is egyre több gyerek szorul logopédiai segítségre, méghozzá hosszasabb terápiára, mint évtizedekkel korábban. A konkrét okot a szakemberek sem tudják, de gyanítják, hogy a családon belüli beszélgetés, mesélés apadása mindenképpen felelős ezért.
Mivel ez az anyanyelvünk, többnyire megértjük a rosszul beszélő embereket, de így sajnos nem sarkalljuk őket arra, hogy fordítsanak gondot megszólalásuk mikéntjére. Érdekes, hogy csúnya kézírásunk miatt szoktunk elnézést kérni, de nehezen érthető, elkent artikulációjú beszéd miatt sohasem.
Pedig a rossz példa átragad a többiekre, akiktől a kisgyermekek beszélni tanulnak, így egy nemzedék alatt is sokat romolhat a felnövekvők szóbeli kifejezőkészsége. A helyes artikulációra, tempóra és hangsúlyozásra ügyelő mikrofonbizottság és rendszeres beszédóra csak a közszolgálati médiában létezik, a többi helyen az utcáról bejöve bárki szólhat a közönséghez: a könyv szerzője szerint minden közbeszélőnek, politikusnak, szóvivőnek, cégvezetőnek, tanárnak, de még az eladónak is kötelező (lenne) a megszólalás hogyanjára figyelni.
A televíziós mesék és a DVD-k adta vizuális élmény biztosan sokat jelent a gyerekeknek – véli beszélgetőtársam -, de ezek esetében egyirányú az információközlés. Az utánozható, érzelmekkel teli élőbeszéd a kicsi tempójához igazodik, ő vissza tud kérdezni bizonyos dolgokra, meg tudja állítani az édesanyját, ha valami kevésbé világos a számára. E lehetőségek hiánya gátja a beszédtanulásnak.
A logopédus emlékszik rá, hogy iskolás korában még volt beszéd- és értelemgyakorlat az általános iskolai tantárgyak között, a gimnáziumban pedig retorikát tanultak, amely ötvözte a fogalmazástanítást és a kifejezésmódot.
– Ugyanolyan fontos volna ez is, mint az írás- és olvasástanítás – mondja. – Azért fogalmaz sok magyar pongyolán, mert egyrészt nem tudja kifejezni az indulatait, másrészt nem „csomagolja” megfelelően a mondandóját.
Thoroczkay Miklósné a széles körű önképzés és önkontroll mellett üdvösnek tartaná, hogy mindenekelőtt az ELTE-n indítsanak egy ilyen régi-új tantárgy oktatására felkészítő tanárszakot.
Mátraházi Zsuzsa /MTI PRESS
