„Verset írni, még művészileg értékelhető színvonalon is, sokan tudnak manapság, de fehér hollónál ritkább a versek különféle anyagán átsugárzó személyiség, aki kesztyűjét e világ képébe hajítja.” Eörsi István Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító és dramaturg 95 éve született.
A magyar kulturális és közéleti élet egyik legkarakteresebb alakja volt: 1956 után börtönbe került, később a demokratikus ellenzék meghatározó személyisége lett, miközben versekkel, drámákkal, esszékkel és publicisztikákkal formálta a közgondolkodást.
A korán induló író
Eörsi István 1931. június 16-án született Budapesten. Már gimnazistaként erősen foglalkoztatta a marxista filozófia; Marx és Lukács György művei meghatározó hatást gyakoroltak rá. 1953-ban magyar szakos diplomát szerzett az ELTE-n, ugyanebben az évben jelent meg első verseskötete, Fiatal szemmel címmel. Tehetségét jelzi, hogy József Attila-díját már egy évvel korábban megkapta.
EÖRSI ISTVÁN: A HARMONIKUS ÉLET RECEPTJE
Ha bánt valami,
szedj mélyről a tálból,
szedj még egyszer és menj,
légy máshol.
Tisztára törölt
szemüvegedet vedd le.
Megbékélt szemmel nézz
elhülyülő szemekbe.
Elviselhető lesz
az elviselhetetlen,
de nem lehetséges,
ami lehetetlen.
Mi elfogadhatatlan,
– mert a szív belefásul –
azt ne fogadd el, sőt
ne is vedd tudomásul.
Rövid tanári pálya után újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Egy kritikus hangvételű verse miatt eltávolították a Szabad Ifjúság szerkesztőségéből, később az Egyetemi Lapok munkatársa lett.
1956 és a börtönévek
1956-ban Lukács György aspiránsának jelölték, amikor kitört a forradalom. Eörsi elsősorban újságíróként vett részt az eseményekben, és az Írószövetség valamint a Nagy-budapesti Központi Munkástanács között tartotta a kapcsolatot. Decemberben letartóztatták, majd nyolc év börtönre ítélték.
1960-ban amnesztiával szabadult. A következő években alkalmi szellemi munkákból és fordításból élt, mígnem 1967-ben az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa lett.
Gyakran nevezték „örök ellenzékinek”
1977 és 1982 között a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja volt. Ellenzéki szerepvállalása – tiltakozó nyilatkozatok aláírása, szamizdatkapcsolatok – miatt távoznia kellett. 1982-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott, 1983 és 1986 között Nyugat-Berlinben élt.
A demokratikus ellenzék munkájában aktívan részt vett, a Beszélő belső köréhez tartozott. Később az SZDSZ tagja, majd a Magyar Narancs főmunkatársa lett. Kortársai gyakran nevezték „örök ellenzékinek”: szóban és írásban egyaránt vitatkozó, provokatív, következetes közéleti szereplőként ismerték.
A groteszk mestere
Eörsi több mint harmincöt önálló kötetet publikált. Versei, drámái és novellái a kelet-európai groteszk hagyományához kapcsolódnak, de a reménytelenség helyett kesernyés optimizmus és erős szociális érzékenység jellemzi őket.
Jelentős esszéket írt többek között Gombrowiczról, Kleistről, Jóbról és Heinéről. Legismertebb színpadi művei közé tartozik a Sírkő és kakaó, valamint az Interjú, amely Lukács Györggyel folytatott utolsó beszélgetéseire épül.
Börtönmemoár és műfordítások
Emlékezés a régi szép időkre című memoárja ironikus hangon, mégis pontos történelmi érzékkel idézi fel a börtönéveket. Műfordítóként verseket és drámákat ültetett át magyarra, és Lukács György több művének magyar kiadásában is közreműködött.
Utolsó éveiben is aktív maradt: 2005-ben jelent meg Dr. Noha című publicisztikai kötete, halála után pedig kiadták Halpagár című, felnőtteknek is szóló gyermekvers-könyvét.
Díjak és örökség
Nemzetközi és hazai elismerések sorát kapta: Frankfurter Autorenstiftung-díj, osztrák műfordítói díj, a Színikritikusok Díja, a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendje, Parnasszus-különdíj, IBBY-különdíj, Soros-életműdíj, végül 2005-ben a Kossuth-díj.
Eörsi István 2005. október 13-án halt meg. Kilencvenedik születési évfordulója alkalom arra, hogy ne csak a közéleti viták résztvevőjét, hanem a magyar irodalom egyik legeredetibb, groteszk látásmódú és erkölcsi kérdésekre érzékeny alkotóját is újraolvassuk.
