Tudtad, hogy James Fenimore Cooper, Az utolsó mohikán és a Bőrharisnya-regények szerzője eredetileg nem is írói pályára készült, mégis ő teremtette meg az amerikai kalandregény egyik máig meghatározó világát?
James Fenimore Cooper 1789. szeptember 15-én született, és gyermekkorát a róla elnevezett Cooperstownban töltötte, amelyet édesapja alapított New York államban. Már fiatalon érdekelte a nyelv, az irodalom és a történelem, ezért 1803-ban a Yale Egyetemre került. Tanulmányait azonban nem fejezhette be: harmadévesként távoznia kellett, miután többek között egy lőporral végrehajtott diákcsínyben is részt vett.
Az egyetem után a haditengerészetnél szolgált, majd megházasodott, gazdálkodni kezdett, és egy bálnavadászhajó társtulajdonosa is lett. Az írás felé szinte véletlenül fordult. Felesége egy angol érzelmes regény elolvasása után úgy vélte, férje legalább olyan jó könyvet tudna írni. Cooper megpróbálta, első regénye, az Elővigyázatosság azonban még nem aratott sikert. Egy évvel később megjelent A kém viszont már meghozta számára az elismerést.
Natty Bumppo és a vadon világa
Cooper 1823-tól kezdte írni azt a regényciklust, amely végül a magyar olvasók számára Nagy indiánkönyvként vált ismertté. Az öt kötet – Vadölő, Az utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya és A préri – központi alakja Natty Bumppo, a szabad vadász, aki otthonosabban mozog a vadonban, mint a civilizáció világában.
A regényekben a romantika minden fontos kelléke megtalálható: izgalmas kalandok, üldözések, cselszövések, szerelmek és lenyűgöző tájleírások. Cooper különös világot teremtett, amelyben a vadon a szabadság és a tisztaság színterévé válik, miközben a civilizáció terjeszkedése gyakran konfliktust és pusztítást hoz magával. Csingacsguk alakja és a fehér hódítókkal szembeni indián közösségek ábrázolása is hozzájárult ahhoz, hogy művei generációk képzeletében összekapcsolódjanak az amerikai vadnyugat romantikus képével.
A tenger után a történelem
Cooper nem kizárólag indiánregényeiről volt ismert. Saját haditengerészeti tapasztalataiból merítve számos tengerészregényt is írt, amelyek ugyancsak népszerűvé váltak. Érdeklődése a történelem és a közélet iránt is erős volt: 1839-ben jelentette meg az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének története című, alapos kutatásokon alapuló munkáját.
1826 és 1833 között az Egyesült Államokat képviselte konzulként Lyonban. Hosszabb európai tartózkodása alatt több művében is bírálta az európai önkényuralmi rendszereket és azok visszásságait. Hazatérése után New Yorkban, majd Cooperstownban élt, és élete végéig folytatta az írást.
Cooper 1851. szeptember 14-én, 62. születésnapja előtt egy nappal halt meg cooperstowni otthonában.
Művei Magyarországra is viszonylag korán eljutottak: már 1847-ben megjelentek magyarul, első fordítójuk Vachott Sándorné volt. Később többek között Mikes Lajos, Szinnai Tivadar, Honti Rezső és Réz Ádám tolmácsolásában is olvashattuk kalandregényeit.
Cooper talán minden más kortársánál erősebben járult hozzá ahhoz, hogy az amerikai vadon, a határvidék és az indián–telepes világ az egyetemes kalandirodalom maradandó részévé váljon.
