Mennyire magányos korunk társadalma? Hol vannak a határok a mindennapjainkban kialakuló kapcsolatok minőségét és mennyiségét tekintve? Miért emelünk falakat magunk köré, és hogyan építjük fel a határokat önmagunk és a környezetünk között? Michel Houellebecq nem szolgál válaszokkal, inkább továbbgondolkodásra ösztönzi az olvasót.
Jól ismert és kellőképpen kedvelt szerzőről van szó – noha mindent megtesz azért, hogy kiríjon, eltávolodjon az elit irodalom résztvevőitől –, éppen ezért furcsa, hogy a már magyarul megjelent nagy sikerű regények (Elemi részecskék (2001), A csúcson (2003), az Egy sziget lehetősége (2006), A térkép és a táj (2011), a Lanzarote (2013) és a Behódolás (2015)) után meglepetés erejével hathat az első, még egyedi útját kereső regénye is. Sem a Houellebecq-rajongók, sem az új olvasók nem csalódhatnak benne.
Michel Houellebecq, az egész emberiségtől távolságot tartó első kötete immáron Tótfalusi Ágnes nagyszerű, magas színvonalú fordításának és a Magvető Kiadónak köszönhetően itthon is elérhető. Nem kell sokat lapozni ahhoz, hogy rájöjjünk, A harcmező kiterjesztése elidegenedett korunkról írott tanulmány. A közvetlen, könnyed nyelvezetű, magával ragadó prózában, egyes szám első személyben elbeszélt történet egy számítógépes mérnök magányos életét dokumentálja. A harmincéves fiatalember rendszerelemző programfejlesztő egy informatikai cégnél, de otthon saját szórakoztatására ironikus hangú és filozófiai igényű állatmeséket ír. „Papírlapok hevertek a konyhaasztalon, egy Saupiquet-féle katalán tonhalkonzerv ejtette pacák virítottak rajtuk. Egy állatmeséhez írt jegyzeteim voltak ezek; az állatmese is van olyan irodalmi műfaj, mint bármely másik, talán még különb is a többinél. De ez tök mindegy; mindenesetre én állatmeséket írok. Ennek itt az a címe: „A tehén és a kancacsikó párbeszéde”; akár etikai meditációnak is tekinthető, egy rövid bretagne-i kiszállás során nyertem hozzá az ihletet.”
Hősünknek nincsenek anyagi gondjai, de nem elégíti ki sem a munkája, sem a jövedelméből megszerezhető javak. Hősünknek számos ismerőse, kapcsolata van, még sincs érzelmi és intellektuális viszonya egyikükkel sem. Sikerül elfogadhatóan utánoznia a működő, élő embert, de nem tud kapcsolatba lépni sem tárgyakkal, sem személyekkel. „És még mindig maradt szabadideje. Mit kezdjen vele? Hogyan töltse ki? Esetleg állítsa az emberiség szolgálatába? Csakhogy önt, sajnos, nemigen érdekli az emberiség.”
A rövid, alig 174 oldalas könyv címe, A harcmező kiterjesztése elég pontosan jelzi a kisregény fő témáját. Az önmagával elégedetlen, ám cselekvésképtelen fogyasztói társadalom értékei alattomosan belopóztak életünk valamennyi területére. Még a szerelem és a szex birodalma is ugyanazoknak a verseny- és cserefeltételeknek alárendelve működik, mint a piac. „A szerelem, ez a ritka, mesterséges és kései jelenség csak a lélek különös állapotaiban tud kibontakozni, amely állapotok ritkán állnak fent egy időben, és minden szempontból ellentmondanak a modern korra jellemző erkölcsi szabadosságnak.”
A történet főszereplőnk életével és személyiségével párhuzamosan esik szét. A szexuális értelemben vett alsóbb néposztályt a regényben az elbeszélő és csúf kollégája, Tisserand képviseli. Az utóbbi huszonnyolc évesen még szűz, de nem azért, mert nem próbálkozik eleget. A részeg, unatkozó és az összeomlás szélén álló narrátor mintegy mellékesen, egy ötletnek engedve megpróbálja rávenni Tisserand-t, hogy – mintegy helyreállítandó az egyensúlyt a szexuális gazdaságba – ölje meg az utolsó nőt azok hosszú sorában, akik visszautasították. Főhősünk szembesül önmagával és a környezetével (a gyilkosságra való felbujtás egy nem várt halálesettel végződik, a munkahelyén problémák adódnak, depressziója egyre mélyül), azonban a gyógyulási folyamat éppolyan hidegen hagyja, mint maga az élet. „Május 26-án hagytam el a klinikát; emlékszem a napra, a hőségre, a szabadság hangulatára az utcán. Elviselhetetlen volt.”
Houellebecq álláspontja nagymértékben determinista, szerinte az ember csupán genetikai öröksége minőségének és társadalmi-gazdasági súlyának az összege. A mai európai társadalomnak ez a jellemzése teszi a szerzőt a kortárs irodalom egyik legnépszerűbb és leghatásosabb regényírójává.
Kibelbeck Mara
