Begyűjtött vallomások

Szerző: Cultura / 2013. június 21. péntek / Szubkultúra, Könyvvilág

„Van, ami olvasandó, van, ami mondandó, de mind-mind megírandó, mert költészetben szégyen nincsen; akár a születés, akár a halál, oly szégyentelen a líra.” Páskándi Géza válogatott műveit a szerző születésének 80. évfordulója tiszteletére megjelent gyűjteményes kiadvány formájában olvashatjuk.

„Az igazi verseskönyvet éppolyan izgalommal lehet olvasni, mint egy bűnügyi regényt. A bűnügyi regényben a tettest fogják meg, az igazi verseskönyvben a lélek legmélyét érjük tetten.”

Az elmúlt héten Páskándi Géza novelláiból válogatott a Kossuth Rádió Rádiószínháza. Hallgatva a humorral és iróniával átszőtt novellákat merült fel bennem: mennyire ismerjük ma Páskándi Gézát? A hatalmas életművel rendelkező, számtalan díjjal, köztük Kossuth-díjjal elismert erdélyi származású író, költő, Páskándi Géza idén töltötte volna be nyolcvanadik életévét.

„Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem […] az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. A Páskándi-féle abszurd vagy abszurdoid dráma szervesen függ össze a Mrozek, Havel, Rózewicz,Örkény és mások nevével fémjelezhető keleteurópai abszurd vagy groteszk színház folyamataival és fejleményeivel, de szerteágazó vonatkozásai révén ennek a jellegzetes drámatípusnak nemcsak példája, képviselője, hanem – összetettsége és sokszínűsége folytán – sok tekintetben kezdeményezője, szuverén megújítója és öntörvényű képletteremtője is egyben.” (Bertha Zoltán)

Páskándi Géza sokműfajú író, életművét egyaránt meghatározzák a magyar kultúra költői tradíciói és az avantgárd formákkal, groteszk és abszurd látásmóddal való merész kísérletezés. A drámairodalom mellett költészetében, novelláiban, regényeiben és esszéiben egyaránt öntörvényű világot teremtett, de sokoldalú tehetsége megmutatkozott a gyermekirodalomban, publicisztikában, valamint számos film- és televíziós forgatókönyvében is. Születése nyolcvanadik évfordulójának tiszteletére ebből a sokoldalú életműből szeretnénk ízelítőt adni válogatott prózai műveinek és drámáinak két kötetben való megjelentetésével.

„Sorsunk már születésünk előtt színre lép. Anyánk csak egyik kezével ringatja a bölcsőt…”

Egy nagy kismester

Páskándi Géza válogatott művei Van abban valami titkos szövetségszerű, ha olyan írókat olvasunk, akiket nem sokan ismernek. Akiket nem emlegetnek annyit, akiknek a neve nem idéz fel elsőre számos könyvcímet, ismert főhőst, megjegyezhető történetet. De akiket mi magunknak fedezhetünk fel.

Úgy érezhetjük, mi találtuk magunknak, kapcsolatunk intim, csak egy kisebb olvasóközösséggel megosztható. Ha ezek az alkotók a maguk nemében elismerést váltanak ki, akkor őket szoktuk az úgynevezett „kismester” jelzővel jellemezni. A mesterség birtokában lévő jó írókat. Kákáncsomódy Elemér, tudor; Lenfenkölt Ékes Aldalár, dalnok; Magánvalótlan Mély Frigyes, bölcs; Boronborongó Bonifác, püspök; Paragrafus Emánuel, jogász. E figurák megálmodója, Páskándi Géza (1933-1995), talán joggal nevezhető kismesternek. Drámái, finom humorú novellái, gyerekeknek szánt művei, meséi, mesejátékai elismertek. ő maga számos díjat kapott; sőt digitális halhatatlan, tagja a magyar Digitális Irodalmi Akadémiának. Születésének közelgő 80. évfordulójára életművének fontos darabjai jelennek meg újra.

Nemcsak fanyar művei, hanem keserű évekkel telt élete is elgondolkodtathatja azokat, akik sokszor relativizálják az értékeket. A történelem az emberi életekkel való játszadozások katasztrofális sorozata, állítják némelyek, nem is alaptalanul. Demokratikus hálóval védett korban hajlamosabbak vagyunk megérteni azokat, akik elbotlottak, nem a jó oldalon álltak, aljasan viselkedtek másokkal, ártottak másoknak. A megbocsátásunk viszont olykor megbotlik, ha ismerünk olyanokat, akiknek ezek az ártók tették tönkre – ha csak időlegesen is – az életét.

Évekre tönkretett élettel volt megverve Páskándi Géza, akit 1957-ben állam- és közrendellenes izgatás miatt hat év börtönre ítéltek Romániában, s a félelmetes Duna-deltában kellett letöltenie büntetését. Valaki besúgta, valakik besúgták. Illetve ezt használta a hatalom ürügyként arra, hogy lecsukhassa vélt vagy valós ellenségeit. Azok a valakik, meglehet, csak szerencsétlen szemek voltak a diktatúra láncában. De attól, hogy megbocsátunk a feljelentőknek, nem lesz könnyebb a munkatábor emléke. Igaz, nehezebb se.
Talán a történelem szikár otthontalanságából leszűrt tapasztalatok miatt lett olyan fanyar Páskándi novelláinak világa. „Rómeó bácsi olasz volt, de Máramarosba jött, faügyletekben. Már 35-ben rájött, hogy a fa nemcsak tűzre, de hangszernek is jó (…). Jobban érezte így magát: kissé a Zene mecénásának is. »A tűzifa elég, a hangszer zenél« – mondogatta. A háború idején nem volt keletje a hangszereknek. (A katonazenekarok többnyire fúvós fémhangszereken játszottak – vasárnaponként.) Rómeó bácsi visszaállott a tűzifa-kereskedelemre. Ez nem zenélt ugyan, de melegített. Júlia néni gazdag leány volt, megtetszett neki a tüzes olasz, aki a mai napig úgy beszél magyarul, mintha énekelne. (…) Rómeó bácsi (…): biliárdozott az Iparos Otthonban, és lelki egyensúlya csak akkor billent meg, amikor a visszavonuló németeknek gerendát adott – ingyen (azok nem is ajánlottak érte pénzt) -, amelyről később kiderült, hogy akasztófának kellett.

Rómeó bácsi megesküdött a gyóntatópapnak, hogy nem ismerte a gerendák rendeltetését. A pap feloldozta.”
Ilyen kis, apró, remek képeket olvashatunk Páskándi írásaiban, a gunyoros, éles szemű, kritikus író tollából, aki legfőképp azért vonzó az olvasók számára, mert nem volt rest a világ fonákságait lejegyezni.