„A szeretet mindig cselekedni akar. Áldozatot akar hozni. Szolgálni vágyik.” Egy majdnem katonaság és egy majdnem szerelem eredménye: a világirodalom egyik legismertebb háborús regénye Ernest Hemingway tollából.
„Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.” Az 54 éve meghalt Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író az első világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrjeként szolgált, mert gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Olaszországban Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe, e reménytelen vonzalomból és háborús élményeiből és a háború során szerzett tapasztalataiból született 1929-es félig-meddig életrajzinak tartott Búcsú a fegyverektől című regénye, melyet magyarul Örkény István fordításában olvashatjuk
A történet az első világháború idején, Olaszországban és Svájcban játszódik. A narrátor, Frederic Henry takarékos, dísztelen stílusa – amely Hemingway későbbi írásainak védjegyévé vált – valósághű, romantikától mentes beszámolót tesz lehetővé az olasz fronton folyó háborúról. Csataleírásainak hangvétele azonban éles ellentétben áll Henry érzelmes beszámolóival viszonyáról Catherine-nel, az angol ápolónővel, akit Torinóban ismer meg, miközben sebesüléséből lábadozik.
„Mondok valamit. Nincs rosszabb a háborúnál. Itt, a mentőkocsik mellett el sem bírja képzelni az ember, milyen borzalmas az egész. Ha valaki el tudja képzelni, hogy milyen borzalmas az egész, akkor már nem tud csinálni semmit, mert belehülyült. De vannak olyan emberek is, akik sohasem tudnak elképzelni semmit. Aztán olyanok, akik félnek a tisztjeiktől. Nohát, ilyenekkel csinálják a háborút.”
Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal, veszélyekkel, szenvedélyes szerelmekkel (négyszer nősült) teli élete.
„Ha senki sem menne rohamra, mindjárt vége volna a háborúnak” – írja Hemingway, akinek regényét mindig is elsősorban a háború valószerű ábrázolásáért méltányolták, aminek forrását legtöbben az író személyes tapasztalataiban látták. Noha a mű erőteljes önéletrajzi elemeket is tartalmaz, Hemingway sokkal kevesebb összecsapásban vett részt, mint hőse. Az író ugyan szolgált mentősofőrként az olasz fronton, de a Vöröskereszt kötelékében, és csupán néhány hétig, 1918-ban. Hemingway is beleszeretett egy ápolónőbe, Agnes von Kurowskyba, csakhogy Frederic Henryvel ellentétben az ő közeledéseit a nő minduntalan visszautasította. Sőt a fiatal haditudósító helyett inkább egy tisztet választott. Ez után a csalódás után szinte kizárólag ő hagyta el az éppen aktuális feleséget vagy barátnőt.
A Búcsú a fegyverektől sikeres íróvá emelte Hemingwayt, aki ezzel a könyvével vált az „elveszett generáció” – az 1920-as 1930-as években Párizsba települt amerikaiak – szószólójává, akik az első világháború hatására kiábrándult cinizmussal tekintettek a jövőbe. Hemingway a Toronto Star című lap tudósítójaként utazott Franciaországba, az itt élő amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound biztatták írásra, első szépirodalmi művei is Párizsban jelentek meg. Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt.
Mint ismeretes a Nobel-díjas szerző a The Paris Review című lapnak 1958-ban – két évvel öngyilkossága előtt – elmondta, hogy 39-szer írta át a regény végét, mert nem volt elégedett a befejezéssel. A mű legújabb, 2012-es kiadásába belevették az összes változatot – a kötet korai vázlataival és más bekezdésekkel együtt. Az örökös, Seán Hemingway a bostoni Kennedy Elnöki Könyvtárban végzett, a szerző összegyűjtött írásaira irányuló kutatómunkájából kiderült, hogy a regény befejezéseinek tényleges száma 47. Hemingway nemcsak a befejezésen, a címen is sokat hezitált, végül a most ismert címet – A Farewell to Arms – egy 16. századi versből, George Peele I. Erzsébet királynőhöz írt művéből választotta.
