Szikár, macsó külső, napszítta arc, inas-izmos testfelépítés és szúrós tekintet. 100 éve született Charles Bronson számos vadnyugati és akciófilm sztárja, aki leginkább a kemény, magányos hős alakításairól volt ismert.
100 éve, 1921. november 3-án született Charles Bronson, a Volt egyszer egy Vadnyugat főszereplője. A szénbányászból lett filmsztárt a kritika visszafogottan kezelte, mégis a keményfiúk archetípusa lett. Charles Bronson a nemzetközi filmművészet igazi ikonja lett; bár a kritikusok kevés jót mondtak filmjeiről, a rajongók kedvence maradt az egész világon.
Charles Bronson (eredetineve: Charles Dennis Buchinsky) a pennsylvaniai Ehrenfeldben, egy tizennégy gyermekes, Litvániából bevándorolt bányászcsalád tizenegyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Jellegzetes arcvonásait tatár apjának köszönhette, otthon jobbára csak oroszul és litvánul beszéltek. Gyermekkora rendkívüli szegénységben telt, hatéves korában például csak nővérétől örökölt ruhában tudott iskolába menni. Apját, akit saját bevallása szerint alig ismert, tízéves korában veszítette el. 16 évesen már ő is a szénbányában dolgozott, éhbérért, egyszer a föld alatt rekedt, s bár kimentették, élete végéig rettegett a zárt terektől.
A kilátástalan nyomorból menekülve Amerika hadba lépése után jelentkezett a légierőhöz, egy bombázógép lövészeként szolgált és kitüntetéssel szerelt le. A háború után számos alkalmi munkát végzett: dolgozott kőművesként, szakácsként és hagymagyűjtőként, strandszék-kölcsönzőként Atlantic Cityben. Itt találkozott egy philadelphiai társulat tagjaival, akik díszletfestőként alkalmazták, idővel rövid szerepeket is kapott. Ez végül kis színészi alakításokhoz vezetett és 1949-ben Kaliforniába költözött.
Bronson rájött, hogy élvezi a színészkedést, ezért 1949-ben Kaliforniába költözött és színészórákat vett. Első, nyúlfarknyi filmszerepét 1951-ben a You’re in the Navy Now című vígjátékban kapta – elmondása szerint azért, mert ő volt az egyetlen a meghallgatásra jelentkezők közül, aki parancsszóra tudott böfögni. Egy ideig úgy tűnt nem jut neki több apró szerepeknél és szappanopera-beugrásoknál.
Szikár, erős, alacsony termetéhez (1,74 m) egy általa így jellemzett arckifejezés társult: „mint egy dinamittal megkínált kőbánya, úgy nézek ki”.
A következő két évben több mint tíz filmben szerepelt, de nevét soha nem tüntették fel a szereplők listáján. Inas és izmos alakja felkeltette a figyelmet, ezért előrébb léphetett és akcióhős szerepeket kapott, ezekben főleg ing nélkül kellett szerepelnie. Nevét 1954-ben változtatta Bronsonra, mert ügynöke attól félt, a kommunista-ellenes hisztéria közepette az oroszos hangzású Buchinsky hátráltatná karrierjét.
Az ötvenes évek végére alakult ki egész karrierjét meghatározó imázsa, a kevés beszédű, de rettenthetetlen és legyőzhetetlen férfihős.
Első főszerepét 1958-ban a tíz nap alatt leforgatott Machine-Gun Kelly című gengszterfilmben kapta, és a kritika dicsérte.
Az igazi áttörést két népszerű John Sturges-film hozta meg: 1960-ban A hét mesterlövész egyik főszerepe jelentette. A Kuroszava Akira A hét szamuráj című filmje nyomán készült filmklasszikust John Sturges rendezte, zenéjét Elmer Bernstein komponálta. (2015-ben Ethan Hawke, Denzel Washington és Chris Pratt is szerepet kapott A hét mesterlövész című klasszikus western felújításában, amit Antoine Fuqua rendezett.)
Három év múlva következett a második világháborús, fogolytáborban játszódó A nagy szökés, amelyben Steve McQueen és Richard Attenborough partnere volt. Noha 1967-ben A piszkos tizenkettő című háborús akciófilmben az öngyilkos küldetésre elítélt bűnözőkből toborzott kommandó tagja volt, még ezután sem számított igazán nagy névnek Amerikában. Ezért inkább elhagyva a hollywoodi filmgyárat, egy sor európai gyártású western és krimi következett, melyek híressé tették Bronsont Európában.
Európába hívta Alain Delon, aki egy évtizeddel korábban a Machine-Gun Kelly című filmben figyelt fel rá, együtt forgatott Ég veled, barátom! című krimijük hatalmas siker lett Európában. A francia-olasz akciófilmben két férfi (Bronson és Delon) szándékosan bezáratja magát egy széf szobába három napra. Egyikük azt a megbízatást kapja, hogy pótolja a hiányzó készleteket. Másikuk azt gondolva, hogy betörnek, követi őt. Amikor kinyitják a széfet, megdöbbenve tapasztalják, hogy az üres, az őrt pedig megölték. Sikerül elmenekülniük, s megfogadják, hogy soha nem verik át egymást. A rendőrség azonban a nyomokba ered…
Ennek a filmnek köszönhetően kereste meg az olasz Sergio Leone, aki rábízta az 1968-ban bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugat, a filmtörténet egyik legnagyszerűbb westernjének főszerepét, mellette Henry Fonda, Claudia Cardinale és Woody Strode játszott. (Az előző nagy lehetőség még kimaradt, mert az Egy maréknyi dollárért főszerepét végül egy bizonyos Clint Eastwoodnak adta a rendező.) A filmben Harmonika, a bosszúvágytól hajtott rejtélyes lövész szinte nem is beszél, csak pisztolya szól, a hátteret Ennio Morricone ikonikus zenéje szolgáltatja.
Bronson ezután dúskált a szerepajánlatokban, akciófilmekben és westernekben játszotta a kíméletlen igazságosztót, ilyen volt a Chato földje 1972-ben, s ugyanebben az évben a Mestergyilkos. 1972-ben átvehette a megtisztelő Golden Globe-díjat, mint „a világ filmes kedvence”.
A Leone-filmekben aratott sikerek végül igazi sztárrá tették – Európában. (Nem csoda, hogy Európa ma is rajong érte.) Így ezen az úton haladt tovább, olyan európai akciófilmekben szerepelt, mint az 1969-es Futó zápor, vagy az 1970-es Az erőszak városa.
Végül az amerikai stúdiók is találtak neki egy testhezálló karaktert: véres akciófilmek, krimik kőkemény hőse lett. Pályafutásának újabb meghatározó filmje az 1974-es brutális Bosszúvágy lett: a producerek először Henry Fondát keresték meg, de ő nemet mondott, mert taszította a forgatókönyv erőszakossága, így került a képbe Bronson. A Bosszúvágy megrázta az amerikai liberálisok lelkivilágát, az önbíráskodó erőszakos film képében új szubzsánert teremtett, Bronsonból pedig legendát. Az Egyesült Államokon akkoriban végigsöprő utcai erőszakhullám nyomán a nézők özönlöttek a mozikba, hogy láthassák, amint egy higgadt természetű építészként felesége meggyilkolásáért áll bosszút erőszaktevőkön, gyilkosokon New York utcáin.
A filmnek a következő két évtizedben még négy folytatása született, Paul Kersey egyszemélyes halálosztaga 1982-től 1994-ig teltházas előadásokat hozott a mozikba. (Bár a karaktert Bruce Willis személyében újraélesztették 2018-ban, ez a Bosszúvágy már nem tudott akkora hatást kiváltani a nézőkből.)
Ezt követte a kissé lassú tempójú western Breakheart-szoros (1975) (feleségével Jill Irelanddel), amelyben egy katonákat és gyógyszert szállító vonat 1873 telén a Humboldt erőd felé tart a hegyeken keresztül. John Deakin fogolyként vesz részt az úton, a bűnözőnek álcázott titkosügynök feladata egy aranycsempészettel foglalkozó banda kézrekerítése. A hosszú utazás során különös halálesetek történnek… Ezt követte a könnyed romp (a flop) Déltől háromig (1976) és Grigorij Borsov szovjet ügynökként Don Siegel Telefon című hidegháborús thrillerében (1977).
Az akciórajongók nem tudtak betelni a kemény fickóval. Bronson sokak szerint élete legnagyobb alakítását a nagy gazdasági válság idején játszódó A nagy bunyós (1975) című filmben, utcai harcosként nyújtotta, James Coburn oldalán. Ezt követte a kissé lassú tempójú western Breakheart-szoros (1975) (feleségével Jill Irelanddel), és a közönség meglepetésére 1976-ban piti bankrablóként megmutatta komikus tehetségét is a Déltől háromig című romantikus vígjátékban. Közel 25 éves színészi munka után Bronson „egyik napról a másikra” szenzációvá vált az egész világban.
Bronson az 1980-as években is elfoglalt maradt, főként J. Lee Thompson rendezővel dolgozott együtt, összesen kilenc közös filmjük született. Karakterei még erőszakosabb, sötétebb árnyalatot kaptak, bosszúálló angyalként törölte le egymás után a filmvászonról a gonosztevőket. Ebbe a sorba illeszkedett 1983-ban az Éjféli leszámolás zsaruja, egy évvel később Az erőszak poklának bérgyilkosa, 1987-ben az Orvgyilkosság testőre, majd 1989-ben a Tiltott dolog: Kinjite nyomozója.
Utolsó munkáinak egyike 1991-ben az Indián vér volt Sean Penn rendezésében, amelyben nagyon érdekes előadást nyújtott, majd A zsaru családja című tévésorozat következett. Majd mindenkit meglepett azzal, hogy könyörületes újságszerkesztőként, Francis Churchként jelent meg a Yes Virginia, There Is a Santa Claus (1991) című családi filmben. Két évvel később Christopher Reeve és Catherine Mary Stewart oldalán a Tengeri farkas akciófilmben játszik, melyben Van Weyden (Chistopher Reeve), a könyörtelenül szókimondó író apja vagyonából éli úri életét minden különösebb erőfeszítés nélkül. Egy nap azonban hajótörést szenved a csinos tolvajnővel, Flaxennel (Catherine Mary Stewart) együtt, és a zseniális, de őrült Wolf Larsen (Charles Bronson) kapitány Kísértet nevű hajóján köt ki.
A filmezéssel egy időre 1988-ban felhagyni kényszerült, amikor csípőprotézis-műtéten esett át. Élete utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett, Charles Bronson végül tüdőgyulladás következtében halt meg a Los Angelesben 81 évesen 2003. augusztus 30-án.
Magánéletét nem övezte nagy sajtófelhajtás.
Első feleségét kezdő színészként ismerte meg és 1949-ben vette el, a 18 éves lány feladta érte színészi karrierjét. Első találkozásukkor Bronsonnak csak pár dollár csörgött a zsebében, 16 évvel későbbi válásukkor pedig már népszerű filmcsillag volt. Legendás szerelem fűzte második feleségéhez, Jill Ireland színésznőhöz, akivel számtalan filmben játszottak együtt. Amikor az asszony 1990-ben mellrákban meghalt, Bronson összeomlott, sokáig élni sem volt kedve. Harmadik felesége Jill legjobb barátnője, Kim Weeks lett, akivel 1998-ban kötött házasságot. Három gyermeke született
